A város irányában 4.

  - Igen, ez egy érdekes történet ... - mondta Ed - Nos, amint mondtam folyton nőket hozott haza akiket csak úgy ismerhettünk meg ha együtt vacsorázunk. - nézett le a földre - Egyszer hozott egy csajt aki annyira izgult, hogy velünk találkozik, hogy folyton remegett a keze - mondta kezét rázva elkerekedett szemekkel. David már dőlt a nevetéstől. - És az volt ... hogy ivás közben kiesett a kezéből a pohár. - mondta, homlokát fogva - És az ami a pohárban VOLT - mutatott fel kezével - az ölében LETT. - mutatott a földre. - Én meg hangosan felröhögtem.
  - Mi??? Hangosan felröhögtél? - kérdezte mosolyogva Amanda. Dave már fura képet vágott mert kb. 20 másodpercig nem jutott levegő a tüdejébe.
  - De ha láttad volna! Akkor most nem csodálkoznál! - miután ezt kimondta, a kihangosítóban megszólalt a sofőr; az utazásból két óra lement. Most kaja szünet van, mindenki menjen ki a buszból.
   Mikor sorjában kiszálltak egymás mögött a sofőr meglátta, hogy mindannyiuknak könnyes szeme.
  - Ti ... ti sírtatok? - kérdezte, mire hármójukból kiszakadt a nevetés, és a sofőr nem kapott választ.
   Mindannyian kaptak valami kaját aztán vissza szálltak. Mindenki a kabinjába vonult, és elvoltak a következő két órában. A nagy erdős részből kiértek egy hosszú útvonalra, aminek a közepén van egy kereszteződés. A kereszteződésben balra kanyarodtak. Ott volt egy hosszú út aminek jobb oldalán több út ütközött ezzel az egyel. A hosszú út végén volt egy nagy ház, színe citromsárga. A ház egyik oldalán egy fenyő, a másikon kis bokrok voltak. A ház mögül lehetett látni a távolban lévő nagy, zöld erdőt.
   A háznál meg állt a busz. A sofőr megszólalt; aki a vámpírok házába megy, az most menjen le a földszintre.
   A szinte simán guruló buszon egyszerű volt lemászni a lépcsőn. A busz megállt, Amandáék kiszálltak, ki keresték a cuccaikat és a busz már ment is tovább. Az ikrek a busz felverte porban nézték, ahogy ez a nagy járgány, ezen a régi úton gyorsan száguld. Eközben Ed teli örömmel nézte azt a házat, amit utoljára öt éve látott. David-ék felé fordulva azt mondta; itt vagyunk! Ed megnyomta a csengőt. Egy férfi lépett ki a gyönyörűen tiszta házból, a kezét törölgetve. Köszönt, majd Ed-hez fordult.
  - Nem gondoltam, hogy következőre a testvéreiddel jössz ide vissza. - mondta mosolyogva a férfi -Egyébként Robert vagyok de szólítsatok Robnak!
  - Nem változott ez a ház. - mondta Ed a házat nézve, miközben fel emelte a nagy táskáját.
  - Hogy hogy nem változott? Hát nem látod? - kérdezte miközben indult befelé.
  - Ja, de látom! A színe! Rondább lett! - mondta eljátszva, hogy csodálkozik.
  - Nem kellett volna megkérdeznem. - fordult vissza a lépcsőről.
   Miután bementek, mindannyian megkapták a szobáikat. Amanda az üres szobában forgolódott. Aztán lerogyott a földre, és kinyitotta a táskáját. Kihalászta belőle az osztályképet, és hosszasan nézegetve kiszakadt belőle a sírás. Könnyes szemmel nézte a már homályos képet, mikor Ed benyitott:
  - Amanda gyere vacsora ... - meglátta a földön tértelő, könnyes szemű, képet nézegető lányt. Lassan mögé ment, és megnézte a képet. Aztán elé ment és leguggolt. Lehajtotta Amanda elől a képet. - Az semmit sem segít, ha napokig sírsz és depis leszel. Most már itt leszel egy, vagy kettő évig. Most ők a családod, ők a barátaid. - fogta meg a kezét és segítette felálni - Oké? - mosolygott.
  - Oké. - mondta. Ed kivette a kezéből a képet és az éjjeli szekrény fiókjába tette.
  - Ha jobban érzed magad gyere vacsorázni. - csukta be csöndesen az ajtót.

A város irányában 3.

  - Mit csináltak? - kérdezte Amanda.
  - Tudod, amikor én utoljára voltam, alig történt valami. Viszont a farkasoknak folyton ügyeik voltak. Rajtunk meg röhögtek és folyton azt mondogatták. hogy a legizgalmasabb ügyünk az volt, hogy futnunk kellett a vécére. Humoros ...
  - Idióták. - fújtatott Dave.
  - De semmi. Nem lettem okosabb. - hajtotta le a fejét Ed, azt játszva, hogy szomorú.
   Ez után mindannyian csöndben maradtak és nem tudtak semmit se mondani. Dave nem bírta ki ilyen csendben.
  - Amúgy Amanda, nem akarsz mesélni magadról?
  - Ööö ... - mosolyodott el, és csak úgy elkezdett mesélni valamit - Én mindig is anyukámmal éltem. Apám sohasem volt. Alsóban senki sem barátkozott velem az iskolában,  4.-ig egyedül voltam. Már majdnem ott kötöttem ki, hogy teljesen depressziós legyek és emóssá változzak, amikor anyám felsőre átíratott egy másik suliba. Akkor a sarkamra álltam és barátkozni kezdtem az új osztálytársaimmal. Kiderült, hogy tudok barátkozni. - mosolyodott el - És erre el kell mennem. Hát már tudom melyik volt életem legjobb éve ... - erre két testvére is szomorúbb lett - Na, ... Ennyi lenne. Meséljetek ti is.
  - Hát jó ... Én nekem voltak haverjaim, aztán el kellet mennem. "Kemény" két év után hazamentem és utána öt éven keresztül csak ültem a SEGGEMEN. - állt fel és mutatott a fenekére. Erre mindannyian felnevettek. - Amúgy Dave sem bírta annyira jól ezt, ő az előző héten mosolyogni sem tudott.
  - Ezzel vitatkoznék - emelte fel az ujját Dave - csak az a baj, hogy igaz.
   Most megint csend lett. Ezt Ed nem bírta ki.
  - Hallod Dave - emelte fel a fejét - jósolj már nekem valamit!
  - Mit? Hogy tudnék neked jósolni ha azt sem tudod mit akarsz?
  - Akkor ... Jósold meg; izgi lesz amikor a városban leszünk? - dörzsölgette a kezét.
  - Oké. Eddig jó. Most adj valamit aminek köze van ehhez. - mondta Dave, és Ed hátra vágta magát, mikor meglátta a könyvet. Sok ideig szemezett vele és aztán szemöldökét húzogatva Dave-re mosolygott.
  - Próbáld ki a könyvel.
  - Oké - kapta fel a könyvet a matracról. Amanda csak kapkodta a fejét össze vissza amikor felkiáltott.
  - Mielőtt Dave nemtom mit csinálna a könyvel, magyarázzátok meg milyen nyelven beszéltetek az előbb ... - vonta fel fél szemöldökét
  - Dave tud jósolni. - mondta Ed természetes hangon.
  - Jaj, köszi így már értem! - mosolygott rá műen, elkerekedett szemekkel, fejét oldalra hajtva.
  - Ha megfog valami tárgyat aminek van valami köze valamihez, akkor lát valamit. - mondta, Amanda beállását utánozva, miközben Dave nem kapott levegőt a nevetéstől.
  - Te szereted ugyanazt a szót egy mondatban használni.
  - Csak nem tudok fogalmazni.
  - Az biztos. - mondta, amikor Dave lecsapta a könyvet. Erre Ed és Amanda, felé fordultak.
  - Csak egy a baj - mondta Dave - a könyvnek ehhez semmi köze.
  - Jó, de azért csak láttál valamit. - tárta szét a karját Ed.
  - Igen. Láttam Amandát egy teljesen össze firkált tábla előtt.
  - Húúúú - csukta be a szemét. Ed-nek eszébe jutott az amit Amanda mondott amikor magáról mesélt. - Amanda! Mondtad, hogy te örökké az anyukáddal éltél. Nekem erről az jut eszembe, hogy mi nem. - nézett mosolyogva Dave-re. - Apa hozzánk folyton nőket hozott haza. - Mondta, mire Dave fejét fogva nevetett. Valószínűleg eszébe jutott valami.

A város irányában 2.

   Egy óra ment le az utazásból, még maradt három. Amandáék a busz 2. emeletén voltak. Magasan nézték az ablakból azt a nagyon-nagyon hosszú erdőt amin a maradék három órán keresztül fognak menni.
   Amanda azt a könyvet olvasta amit anyja adott neki még az út előtt. A könyv a nagymamájáé volt. A könyv a városban élő emberekről és állatokról szólt. Voltak benne "varázslatok" amiket csak vámpírok tudtak használni.
   David bekopogtatott Amanda kabinjának az ajtaján, kezében egy zacskóval.
  - Kérsz chipset? - Kérdezte teli szájjal.
  - Nem kösz - mosolygott Amanda. - ki lehet szállni a kabinból út közben?
  - Ja - mondta, és tovább ment volna, de meglátta a könyvet - mit olvasol?
  - Egy könyvet. Ezt a nagymama hagyta nekünk. Az egész arról szól ahová most megyünk.
  - Az izgi - mászott be David, kezében a zacskóval. - meddig jutottál?
  - A vámpírokat kezdtem el. - nyitotta ki a könyvet -  Igazából a vámpírok inkább a denevérekre hasonlítanak, ezt a szárnyaik mutatják ...
  - Bocsi, csak egy icipici kérdés. Hogyha vannak szárnyaink, (mert elméletileg vannak) akkor most miért nem látom őket? - kérdezte értetlenkedve.
  - Ez olyan mint egy varázslat. Eldöntheted hogy most látszódjon vagy ne ... érted. Ki-be "kapcsolgathatod". Vagy nem tudom. A lényeg, hogy vannak szárnyaid.
  - Oké, értem. - nézett vissza a könyvre, és aztán megint Amandára. - És a fogak? Ugye nem kell vért szívnunk mert én nem ...
  - Nem kell. A fogakkal csak védekezünk. Harapni lehet, és szoktak is, de vért nem kell szívnunk.
  - Húúú ... akkor jó. Chipset? - Amanda nevetve megrázta a fejét - még van valami?
  - Ja itt vannak a varázslók, a vérfarkasok, meg néhány varázslat ...
  - Varázslat? - kérdezte teli szájjal.
  - Aha ...
  - Basszus ... hova megyünk mi? Mintha csak egy nagy fantáziájú ember filmjét látnám! - Amanda erre hangosan fel nevetett, mire Ed hirtelen be nyitott.
  - Ti micsi ... - mondta,és amikor meg látta David kezében a zacskót szomorúan lehajtotta a fejét - Dave. Te már megint eszel.
  - Ebben igazad van! Remélem több hozzá fűzni valód nincsen!
  - Ebben nincs igazad! Még tudnék egypár dolgot"hozzá fűzni". - mondta David hangját utánozva - Amúgy azt akartam kérdezni, hogy mit csináltok?
  - Egy könyvet ... nézegetünk.
  - Milyen könyv?
  - Azokról szólnak akik a városban vannak. - mondta Amanda
  - Még a vérfarkasokról is?
  - Ööö ... - lapozott bele a könyvbe - igen. Itt van.
  - Azokról mindent tudni akarok! - kapta ki Amanda kezéből a könyvet.
  - Várj, várj! - kiáltott fel Dave - Akkor most te szívesebben lennél vérfarkas? Vagy ... - kérdezte fél szemöldökét felvonva
  - Nem. A farkasok bunkók. Ha itt írnak róluk valami gázosat, akkor azt tudnom kell ...

A város irányában 1.

   Megálltak a busz mellet és az anyuka gyorsan kiszállt a kocsiból. Ed felé sietve szólt neki.
  - Ed! - erre Ed gyorsan felkapta a fejét.
  - Anyu? - suttogta és anyja már a nyakában is volt.
   Amanda zavartan anyja után ment. Hosszú ideig ölelgették egymást. Miután Ed elengedte azt mondta:
  - David és apa mindjárt jönnek, csak valamit megnéztek. - miután ezt kimondta meglátta Amandát aki eddig csak ott állt.
  - Ööö ... Ed, bemutatom Amandát. Amanda, ő itt Ed. - mondta az anyuka.
  - Szia! - mosolygott Ed a lányra. Ő idegesen vissza köszönt.
  - Szia.
   Egy fiú és az apja feléjük jöttek. A fiú buzgón mesélt valamit apjának. Hátrafelé lépkedve, szemben az apjával hadonászott. A többiek csak ennyit hallottak abból amit mondott:
  - ... azt nem értem, hogy csak mi lettünk ilyenek. Te miért nem lettél az? - az apja mereven nézte Amanda anyját. Leesett Amandának. Ő az apja meg a tesója. - Apa te nem is figyelsz rám! - apja megfogta a fiú fejét és Edék felé fordította. Erre Ed azt mondja:
  - David. De sötét vagy.
   David nem tudott megszólalni. Az anyuka megszólal:
  - Szia, David. - mosolygott rá könnyes szemmel.
  - Szia. - nyögte ki David.
   Még arra volt idő hogy Amandának be mutassák Davidet és az apját. Utána mindenkinek be pakolták a cuccát és  felszálltak a buszra. A lány szomorúan búcsúzott el anyjától.
  - Anya várj! Mit hisznek majd a barátaim? - fordult vissza a busz ajtajában.
  - Elintézem. - kiáltott neki vissza.
   A busz ajtaja bezárult. Mindenki bevonult a kabinjába. A kabinok alját egy nagy matrac borította. Miután Amanda bemászott a kabinjába a buszsofőr megszólalt a kihangosítóban. Elmagyarázta mit lehet csinálni a kabinban és hogy hogy lehet használni benne a cuccokat. A kabinok közt üveg falak voltak. David egyszer csak át kopogtatott Amandához. És a kihangosítón keresztül elkezdtek beszélni:
  - Amanda! Nem tod miért mi lettünk ... vámpírok?
  - Nem tudom. - David be vette a beszélgetésbe Edet.
  - Ed! Miért mi lettünk vámpírok? Miért nem apa?
  - Apa akkor lett volna vámpír ha a nagypapa is az lett volna. Úgy értem ha a két szülő vámpír akkor lesz a gyerek is vámpír. Ha csak az egyik szülő a vámpír akkor a szülők unokája lesz vámpír. Így lettünk mi azok. Érted?
  - Igen, már értem. Csak sok a "vámpír" szó.
  - Tudom, utálok valamit előre meg fogalmazni. Sok időbe kerül.
  - Lécci, mesélj valamit akkor amikor először voltál a városban! - Könyörgött David.
  - Mit meséljek? Jó tudod mennyit tudok mesélni? Most figyelj! Amikor még hét éve először voltam a városban, nem történt semmi. - fejezte be unottan. - De, amikor egy kicsi idő el tellett ... akkor ... AKKOR ... sem történt semmi. - David szét tárta két karját. - Na hogy tettszett?
   David csak annyit szólt ehhez hozzá: " Többet már nem kapok tőled rendes válasz. Ebben biztos vagyok."