Több mint fél hónappal később a házból Sam készült eltávozni, ugyanis úgy döntött, hogy elmegy. Ő azt gondolta, hogy jobb lesz otthon, mert egy veszélyes hely az ahol most van, és bárhogy próbálta, nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy barátait többet nem láthatja. Szóval itt állunk, a ház lakói az egyik legrosszabb korszakukat élik. Senki sem boldog igazán, mindenki magába fordult.
Amanda egyedül a házban nem tud másra gondolni, hogy ő is mindent elszúrt. Arra gondolt milyen kínos lesz majd amikor visszamegy, mindenki boldogan köszönti, és gratulál neki, hogy sikerült megtennie azt amit kellet, és eközben csak annyit lát, hogy Ed az egyik szobából ránéz, és eltűnik. Valójában csak egy nagy tévedés ami történt. Ezt igazán meg lehetne bocsájtani neki, de sajnos ez sem megy ilyen könnyen.
Reggel a ház konyhájában Dave reggelizett egyedül, és a nagy semmit bámulva gondolkozott. Vanessa belépett a konyhába, és köszönt Davidnek.
- Jó reggelt. - köszönt mosolyogva Vanessa.
- Szia. - kapta fel a fejét.
- Min töröd a fejed? - ült le.
- Csak, hogy szétesik a ház. Sam elmegy, Amanda sincs itt, Ed meg nemsokára ott ragad Lizáéknál. Te meg Ray nem tudom mit csináltok, de ti is elmentek és én meg itt leszek egyedül Robbal. Izgi mi?
- Nyugi, minden rendben lesz. Amanda úgy is mindjárt visszajön.
- Igen, de akkor sem lesz teljes boldogság. Ed még mindig pipa.
- Nem tudom, miért van ennyire kiakadva?
- Jó kérdés. Biztos Liza többet jelentett neki.
- Mint ti? Nem hinném. Szerintem csak azon csodálkozott, hogy ti ilyet is csináltok. Nem gondolta volna, hogy ti bárkit is meg tudtok gyanúsítani. Most csalódott.
- Bennünk?
- Lehet, hogy magában.
- Áhh, de akkor miért mérges ránk?
- Azt már nem tudom. Az a lényeg, hogy én amennyire ismerem Edet, nem kell sokat várni, és ő fog bocsánatot kérni. Hidd el nekem. - mosolygott.
- Neked hiszek. - mosolygott vissza.
Ekkor Amanda még ébredezett. Egyszer csak hangos kopogást hallott, amire felriadt. Odament az ajtóhoz, kinyitotta, és nem más állt ott mint Jace, aki izgatottan be ment a házba.
- Tegnap kicsit kérdezősködtem.
- Hol? - kérdezte Amanda fáradtan.
- Az itt lakók közül. Kiderült, hogy a város lelke, az ez az erdő.
- Mármint az alapján ami a kulcson van?
- Aha. Már csak meg kell találnunk az erdő közepét, és megvan a kövi lépés.
- De az erdőnek bonyolult alakja van, hol van a közepe? Meg mihez képest?
- Azt is kikérdezem majd. Akik itt laknak azok biztos, hogy tudják.
- Ők biztos. És, mi jót csináltál ma reggel? - mondta a konyha felé haladva.
- Semmit, ha belegondolok.
- Sam ma fog elmenni.
- Ja, már mondtad. Ez érdekes, én nem sok olyan embert ismerek, aki elment.
- Én azon csodálkozok, hogy a legtöbben itt maradtak.
- Valakinek jó volt az itt lét.
- Pedig csomóan azt mesélték, hogy sokszor rossz időszakok voltak itt.
- Már annak is vége van.
- Majd kiderül. Patric is azért lett erdőlakó, mert egy rossz időszakban belekeveredett egy dologba, és elküldték.
- Tényleg? - kérdezte csodálkozva.
- Igen, miért nem tudtad?
- Nem beszéltem vele olyan sokat, hogy kiderítsem miért keveredett ide, és másoktól sem tudtam meg. De most már tudom. Nagyjából. - mondta, amikor valaki bekopogott. Amanda kinyitotta, és Sam csak úgy berohant a házba.
- Sam? - nézte Amanda - Mit csinálsz te itt?
- El akartam búcsúzni.
- A többiek tudják, hogy itt vagy?
- Hát, ha hallották amit ott motyogtam akkor igen, tudják. - haladt a nappali felé. Jace inkább a konyhában maradt, hagyta, hogy ketten beszélni tudjanak. A nappaliban Sam szembe állt Amandával, és ezt mondta - Félek.
- Attól, hogy nem sikerül?
- Igen. Ha nem sikerül, egy depis lány leszek, aki ki akarja deríteni, hogy ki volt ő mielőtt elfelejtett mindent.
- Nyugi, ehhez az a megoldás, hogy majd megkéred a szüleidet, hogy meséljenek rólad, de persze nem az igazságot, és Wrodlangot máris elfelejtheted. És jól leszel. De persze az is meglehet, hogy sikerülni fog. Csak ami itt történt azt fogod elfelejteni. Nyugi, nem lesz semmi baj. - mondta, és erre Sam csak bólogatott.
- Sajnálom, hogy el kell felejtselek titeket.Nagyon örülök, hogy meg ismerhettelek. - mosolyodott el.
- Én is téged. Tudom, hogy sikerülni fog. Majd szorítok neked.
- Köszi.
- Na most menj, nehogy szívbajt kapjanak a többiek.
- Jól van.
Az ajtónál Sam még egy pillanatra vissza tekintett Amandára, elmosolyodott és elment. És az volt az utolsó, hogy látta. És ha Sam a jövőben meglátja majd őt, már nem fogja tudni, hogy vele együtt volt egy titkos városban, egy házban, ahová a Vámpírokat vitték.
Sam visszafelé mindent jól megnézett, mikor hazaért bement a szobájába, és összepakolt. Órákig csak rakosgatta a cuccait a bőröndökbe. Mikor készen lett, kiment az előtértbe, ahol a többiek már vártak a búcsúzkodásra. Letolta cuccait a lépcsőn, és mindenki elé állt.
- Körülbelül három óra múlva nem fogok emlékezni rátok. Pedig szívesen gondolnék arra, hogy milyen kedvesek és segítőkészek voltatok velem. Szóval, már tudjátok mit gondolok, és remélem, hogy nektek sikeretek lesz itt. Hogy nektek nem lesz arra szükség, amire nekem igen. Sok sikert. - mosolyodott el könnyes szemmel, és ekkor Vanessa megölelte. Mindenki meg volt egy kicsit hatódva a pillanattól. Ekkor Rob állt előre.
- Samet el kell kísérnem, és emiatt egyedül lesztek itthon. Ne kelljen úgy hazajönnöm, hogy nem lesz ajtó amin bejöhetek, érthető vagyok? - erre mindenki bólintott egyet.
Sam és Rob kiléptek az ajtón, és elmentek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése