Közeledik a nyár vége. Ez járt Amanda fejében. Ennek örült is meg nem. Örült, mert láthatja barátait. De a nyár Amanda korában a szabadságot jelentette. A nyár olyan mint egy jó álom. De egyszer mindennek vége van.
   Amanda csak ült az és gondolkozott. Elképzelte milyen lesz majd ha vissza megy a suliba. De azt nem gondolta volna, hogy oda többet nem fog vissza menni.
   Nagy titkok voltak a családban. A lánynak születése óta csak egy nagymamája és papája volt. A másik kettőről csak annyit tudott, hogy születése előtt már meghaltak. Semmi többet. Miközben Amanda ült az ágyon, anyukája be kopogott az ajtón. Csöndesen köszönt:
  - Szia, kicsim. - elmosolyodott és ez után arca gondterhelt volt. - Valamit el kell mesélnem a nagymamádról.
  - Anyu, minden rendben?
Anyja nem válaszolt. A földre nézett és folytatta amit el kezdett:
  - A nagymamád ... - mondta idegesen - más volt mint a többi ember. Különleges képességei voltak. - nyögte ki nehezen. - Tudott ... - ránézett Amandára aki azon is meglepődött amit eddig hallott. - tudott repülni és vámpír fogai voltak. - mondta gyorsan, hogy túl legyen rajta.
Amanda úgy nézett anyjára. mintha hülye lenne.
  - Biztos jól érzed magad?
  - Igen.
  - Amit előbb mondtál úgy hangzott, mintha egy 16 éves vámpír rajongót hallanék, aki már magát is vámpírnak hiszi.
Erre anyukája felnevetett. És tekintete újra komoly lett.
  - Hidd el nekem!
Amanda gondolkozott. Becsukta a szemét körülbelül öt másodpercre, aztán rá nézett anyjára.
  - Jó. Folytasd.
Édes anyja végig gondolta az egészet és tovább mondta.
  - Elküldték egy helyre amit csak olyasmi emberek ismerték mint ő.
  - Várj, hogy érted, hogy "olyasmi"?
  - Tudod, nem csak vámpírok léteznek, hanem varázslók, boszorkányok, meg ... vérfarkasok. Stb.
  - Úha. Ez ilyen titok, vagy mi?
  - Igen. Ezt csak azok tudhatják akik azok közé tartoznak mint akiket előbb fel soroltam.
  - Na várj egy kicsit! Ha csak azok tudhatják meg ezt akkor te ...
  - Nem, én nem vagyok az.
  - Ja, jó, akkor ez esetben nem értem.
  - Ezt a nagymamádnak kellet volna el mondania. De ő meghal szóval nekem kell.
  - De nekem miért kell minden áron megtu ... - és ebben a pillanatban esett le neki.
  - Igen. Vámpír vagy. - mondta édes anyja szomorúan. - Neked is oda kell menned.
Amanda fejében most sok minden járt.
  - El kell innen ... mennem? - kérdezte szomorúan.
  - Igen.
  - Miért? - állt fel mérgesen - Miért kell el mennem?
  - Mert a saját életed kell élned. Én sem akarom, hogy elmenj. Most, hogy el árultam ki vagy valójában, nem szabad el árulnod senkinek! Én sem értem mért kell elmenned de egy hét múlva érted jönnek!
  - De ez a rendes életem! Én itt élek! Vannak barátaim! Egy klassz suliba járok!
  - Tudom, hogy ez neked nehéz. De ez az egy hét arra elég lesz, hogy befogadd.
Ez után mind a ketten csöndbe maradtak. Csak szomorúan ölelgették egymást.