Túl sok erőben

   Itt a nap, hogy megtudjunk a Fekete Királynőről új dolgokat. Patric a börtönben várja Edéket. Miközben ők még csak ébredeztek. Amanda izgatottan vonult a konyhába. Ahol ... nem volt senki. Szóval most az egyszer nem volt kivel beszéljen reggel. Leült. Gondolkozott. Oda ment a hűtőhöz. Kinyitotta. Becsukta. Megint kinyitotta, de észre kellett vennie, hogy miközben másodszorra kinyitotta, nem történt semmi. De szerintem ezzel mindenki így van ... Kivett mindenfélét amit lehetett, és megpróbált magának csinálni valamit. Az egyik fiókot kihúzta, és félve egy késért nyúlt. Felvett egy kést, és leült az asztalhoz. Mindent úgy csinált mintha rendben lett volna, de közben félt nagy erejétől. Fogta a kést, és keze remegni kezdett. Egy ideig csak azt nézte, hogy a kezében tartott kés hogy ugrál, és annyira elege lett ebből, hogy a kést ledobta az asztalra, és fejét fogva csak gondolkozott, mit tehet ez ellen. Ekkor Rob belépett a konyhába.

  - Óvatosan a késsel ... - mondta, mikor meglátta, hogy Amanda mozdulatlanul ült az asztalnál - vagy dobáld nyugodtan. Ne félj ettől, az nem fog segíteni! - ült le Amandával szemben.

  - De félek! Mit tehetnék? Félek, hogy megbántom azokat akik a környezetemben vannak. És én nem tudok mit csinálni ez ellen, mert idő kell, hogy megszokjam, de az olyan sok idő, hogy addig meglesz a világvége! Vagy én okozom a világvégét. - hadarta, és Rob reménykedve a földre nézett. 

  - Lesz megoldás.

  - Én csak azt látnám megoldásnak, hogy elmennék, és amíg meg nem szokom, addig nem jövök vissza.

  - Innen nem mehetsz el, mégis hová akarsz te menni?!

  - Még nem tudom! 

  - Nem mész el.

  - Akkor elszökök! De csak a ti érdeketekben. 

  - Elszöksz? - jött be Dave. Amanda könnyes szemmel nézi testvérét - Hogy érted, hogy elszöksz?

  - Én veszélyt jelentek a házra.

  - Csak mert megolvasztottál egy fém kést?

  - Nem lehet tudni, hogy mit fog okozni a jövőben az erőm. Nem akarom megtudni.

  - De nem mehetsz el! Ha tényleg azt akarod hogy nekünk legyen jó, akkor maradj itt. Én azt akarom. - mondta, Amanda mereven a földet bámulta - És én bármit megteszek, hogy itt maradhass. - mondta, Amanda felállt és egyenesen a szobájába tartott. Miután az ajtót becsukta, az ágyára ült, és az ablakon nézett ki. Ha a házból nem mehet el, akkor marad a szobájában, az egy fokkal biztonságosabb. Amanda kitörölte szeméből azt a pár könnycseppet, oda ment az éjjeli szekrényéhez, és kihúzta a fiókot. Benne volt az osztálykép, amit még Ed rakott oda, amikor Amanda szomorú volt. Amanda a polcára rakta, neki támasztotta a könyveknek. Ezután visszaült az ágyra, és a könyvét kezdte nézegetni. Ekkor Rob belépett, egy tányérral a kezében.
  - Azok alapján, amit a konyhában az asztalon hagytál, úgy gondolom, hogy még nem reggeliztél. - mondta, és beljebb jött. Leült az ágyra, és Amanda kezébe adta a tányért. Amanda maga mellé rakta - ha azt akarod, hogy túl legyél ezen, gyakorolnod kell.
  - Én gyakoroltam, de amikor tudatosan akartam csinálni, akkor alig ment. Aztán később véletlen elestem, na, akkor meg befagyasztottam a földet.
  - Befagyasztottad?
  - Igen.
  - Akkor ezek szerint arra is képes vagy.
  - Miért erre a többiek nem képesek?
  - Nem mindenki. De úgy látszik, te igen. Reggelizz meg, és készülj arra, hogy megyünk gyakorolni.
  - Gyakorolni? Hova?
  - Mondjuk, a pusztásra. Ott sok hely van.
  - Hát ... jó.
  - De el ne feledd, ma még be kell menni Patrichez.
  - Tudom.
   Rob és Amanda kiballagtak a pusztásra. Egyszer csak megálltak, Amanda nem értette, most meg mit kéne tenniük.
  - Na és most?
  - Most használd tudatosan az erődet. És direkt nem mondtam, hogy próbáld.
  - De múltkor próbáltam, de akkor nem nagyon sikerült.
  - De ezek szerint mégis ment valamennyire.
  - Hát ...
  - Na, csináld!
  - Jó. - mondta, és leguggolt a földre - Mit? - nézett fel.
  - Mondjuk a fagyasztást.
  - És mi van ha a fagyasztás helyett felgyújtom?
  - Olyat nem lehet.
  - De.
  - Nem és kész. Ne húzd az időt, gyerünk csináld.
  - Jó - és lerakta a földre a kezét. Koncentrált, nagyon koncentrált, és a föld szépen lassan kezdett befagyni Amanda kezétől. Rob örvendezni kezdett.
  - Na látod megy ez!
  - Megy. - mondta, és felállt - Na most mond meg, hogyan gyakoroljam azt, hogy visszafogjam magam. Az már nehezebb.
  - Ahhoz hozzá kell szokni, még csak pár napja van erőd.
  - Na, ez az én gondom. - mondta, erre Rob már nem tudott választ adni.
  - Akkor gyakoroljuk a másikat. Ha meg tudtad a kést olvasztani, akkor egy száraz fűszálat meg tudsz gyújtani. - tépett le egy marék száraz füvet.
  - Na, azt most inkább nem.
  - Miért?
  - Mert ha elejtem felgyullad a pusztás.
  - Ne dobd el.
  - De akkor ...
  - Nyugi, ha teljesen elégeted, akkor nem lesz baja a kezednek. De ha nem csinálod akkor ez hosszú ideig fog tartani.
  - Csinálom, na. - elvette Rob kezéből a füvet. Szorítani kezdte, és a fű el kezdett égni.
  - Nehogy elengedd, még tartsd a kezedben, amíg el nem ég teljesen! - mondta, és Amanda kezében szépen lassan elégett a fű - Van ehhez érzéked. Szerintem pár nap alatt meg is szokod.
  - Az még jó, hogy elégett, de ha érezted volna, hogy mennyire küszködnöm kell vele, akkor most ezt nem mondtad volna.
  - Akkor még gyakoroljuk.
  - Nem, én képtelen vagyok ezt ma tovább folytatni, majd talán holnap.
  - Akkor holnap.
   Bementek, és Amandáék már indultak is Patrichez a börtönbe. Egy teremben voltak, egy asztalnál ültek, hátul pedig állt egy biztonsági őr.
  - Mit tudsz a Fekete Királynőről? - kérdezte Amanda.
  - Hát, én láttam őt valaha, és szerintem ismerem a legjobb barátját. - mondta Patric.
  - Ki az?
  - Debby Ross. Debby néniként is lehet ismerni. Ha jól tudom még itt él.
  - Nagyon köszönjük! - kiáltott fel Amanda.
  - De még a Királynőről is tudok néhány dolgot.
  - Komolyan?
  - Igen.
  - Mesélj! Időnk mint a tenger.
  - Hát, nekem annál is több. - nevetett fel - Na, szóval. Elképesztően nagy ereje volt, szinte bármit meg tudott csinálni. A többiek álmodoztak ilyen nagy erőről. Én láttam, ahogy egyszer vihart csinált. Elképesztő volt! - mondta, Amanda csak nézett rá. Vajon a Fekete Királynő mit csinált az erejével?
  - Egyébként, - szólalt meg Ed - Debbyt hol találhatjuk?
  - Nem tudom.
  - Én tudom kit kell kérdezni. - mondta Amanda, és mosolyogva Edre nézett - Szerinted ha kiabálni kezdünk az utcák között, hogy "Itt van Ed", akkor Liza előbújik? Szerintem kiváló ötlet lenne!
  - Ha, ha! - mosolygott Ed - Na, Patric, szeretnél még mondani valamit?
  - Csak kérdezni. Tudtok valakit, akinek kellene egy ház? Az enyém üresen van, és nem akarom, hogy tönkre menjen.
  - Sajnos nem.
  - Akkor mindegy. De azért köszönöm.
  - Nincs mit.
   Amanda és Ed csak sétálgattak az utcák között, és várták, hogy Liza előjöjjön.
  - Nem fog sikerülni. - mondta Ed.
  - Ne kiabáld el! Higgy nekem,  két másodperc és elénk ugrik. - mondta, amikor kiáltozást hallott maga mögött, ami Liza volt - Vagy két másodperc, és ordibálni kezd mögöttünk. Nyertem, tessa!
  - Csak félig. - röhögött fel Ed. Liza már ott volt mellettük.
  - Szijjja, Liza! - kiáltott fel Amanda - Ed éppen téged keresett.
  - Tényleg? - mondta Liza csodálkozva.
  - Igen!
  - Igazából - mondta Ed - csak azért kerestünk, mert te azt mondta, hogy tudod hol laknak az emberek. Debby Rost ismered?
  - Igen. - mondta Liza.
  - Hol lakik?
  - Hmm, - kezdett gondolkozni - talán a 13. utcában. Pontosan nem tudom hol, de valahol az elején.
  - Köszi.
  - Szívesen. De most megyek, mert a háztulajdonos ki fog akadni rám.
   Amanda és Ed jó sok ideig sétálgattak, hogy elérjenek a 13, utcához. Aztán el kezdték keresni Debby nénit. Mikor megtalálták, bekopogtattak, és ahogy várták, egy néni nyitotta ki az ajtót. A néni kíváncsian nézett Edékre. Mondták, hogy kiről lenne szó, és a néni beengedte a házába őket.
  - Nagyon kedves volt, de szomorú. - mondta Debby.
  - Miért? - kérdezte Ed.
  - A múltja miatt. Sok mindenkit elvesztett élete során. De én mindig is mellette álltam.
  - Szóval ezért voltak feketék a ruháik? - tette fel a kérdést Amanda.
  - Valószínűleg igen, sosem mertem konkrétan megkérdezni tőle.
  -  Mondja csak, mit tud az erejéről? - kérdezte, és Ed összeráncolt szemöldökkel nézett Amandára.
  - Hát, neki nagyon nagy ereje volt. Úgy emlékszem először csak jég és tűz jelent meg, de kiderült hogy a széllel is tud játszani.
  - Értem.
  - Hozhatok nektek valamit?
  - Én nem kérek, köszönöm. - mondta Ed.
  - Én egy pohár vizet szeretnék.
  - Jól van, mindjárt hozom. - mondta, és kiment a helyről.
  - Amanda - suttogott Ed - miért kérdezgetted az erejéről?
  - Szerintem jól tudod. - mondta, és jött Debby. De ő azt gondolta, hogy itt az ideje egy kicsit hallgatózni. Még megvárta, mi sül ki ebből a beszélgetésből - Lehet, hogy a Királynőnek ugyan az volt a baja régen, ami most nekem. Szeretném megtudni, hogy ő hogyan tanulta meg használni az erejét.
  - Jó, de ne csak erről kérdezgessük, elvégre nem azért vagyunk itt.
  - Rendben. - és ekkor Debby előjött.
  - Itt a vized - adta oda Debby Amandának a pohár vizet - Egyébként hogy hívnak titeket?
  - Én Amanda Jensen vagyok.
  - Értem, és téged hogy hívnak? - kérdezte Edet.
  - Én Ed Jensen vagyok.
  - Áhh. Testvérek vagytok?
  - Igen.
  - Csak ti ketten?
  - Nem, - mondta Amanda - valójában van egy ikertesóm aki fiú.
  - És ő kicsoda?
  - David Jensen.
  - Jól van. Mellesleg melyik házba jártok?
  - 11. Vámpírház.
  - Én a 10.-be jártam! Micsoda véletlen - és a "véletlen"-re érdekes hangsúlyt tett. Amanda és Ed egyre furábban érezték magukat.
  - Nos, megmondja nekünk a Fekete Királynő nevét?
  - Nem mondhatom, megígértem neki, hogy senki felett nem fedem fel.
  - Értem. Van valami, amit szívesen elmondana róla?
  - Igen, például, hogy régen, amikor még éppen az erejét akarta megszokni, akkor elment egy időre, és később visszajött. - mondta, és Amanda idegesen nyelt egyet.
  - Hova ment?
  - Nem tudom. Az erdőbe talán. Az ott élő emberek segítettek neki megszokni az erejét. Ők teljesen olyanok mint az indiánok.
  - Akkor végül bevált ez az ötlet?
  - Igen, teljesen bevált. - mondta, amikor meglátta az Amanda mellet ülő Edet, aki a fejét fogta a hallottak alapján - Nem tudom, hogy még mi az amit elmondhatok róla.
  - Akkor köszönjük. - mondta Ed, és már felállt.
   Az úton Amanda egy szót se szólalt. Ed félt, hogy most még inkább el akar menni. De hiába mond bármit is, nagyobb oka nincsen, hogy meggátolja abban, hogy elmenjen a házból.
  - És hova akarsz menni?
  - Hogy hogy hova akarok menni?
  - Tudod te. - mondta, és Amanda szomorúan ránézett.
  - Nem tudom. De eddig ez tűnt a legjobb ötletnek. Én próbáltam százféle megoldást keresni, de csak ez az egy a jó. A többiben ártanék másoknak. Nekem most az a fontos, hogy távol legyek tőletek.
  - Sajnálom, hogy ez a megoldás.
  - Te miért nem kezdesz veszekedni velem?
  - Értelmetlen. Ráadásul nincs min vitázni, ha nem tudod hova akarsz menni. Én csak attól félek, hogy magadnak ártasz.
  - De én saját magamnak nem tudok ártani az erőmmel.
  - Én úgy értem, hogy úgy ártanál magadnak, hogy egyedül vagy egy házban, nincs kivel beszélni, és ettől az ember megőrül.
  - De tudsz jobb ötletet?
  - Nem.
   A nap nehéz volt. Amanda úgy érzi magát mint egy rongy, testileg, de leginkább lelkileg. Este az ágyában feküdve a helyen gondolkozott, ahova el fog rejtőzködni. Egyszer csak beugrott neki egy hely, ami jó lenne. És végül abban a tudatban, hogy megvan a megoldás, egyszer csak elaludt.