Bunki

   Másnap reggel Amanda meglátogatta Davidet. Szépen lassan kinyitotta az ajtót, nehogy felébredjen, de mikor már benyitott akkor azt látta, hogy Dave szépen csendben ül az ágyán, és gondolkodik.
  - Szia - köszönt Amanda - mit csinálsz? - kérdezte felnevetve.
  - Gondolkodok.
  - Nekem is az lett volna az első tippem! - mondta. Odament az ágy széléhez és leült - kérdeznem sem kell, hogy min gondolkodsz.
  - Szerintem is tudod - mondta halkan - az volt a fura tegnap, amikor oda mentem hozzá - mondta, miközben Amanda nagy szemekkel figyelte őt - mintha segíteni akart volna.
  - Min? Hogy megöld? Vagy hogy túl élje Ed?
  - Hogy túl élje Ed. Amikor már a levegőt is nyögvenyelősen vette, akkor is arról kezdett hablatyolni amit te mondtál. Hogyha ő hal meg hamarabb, akkor Ed túlélheti. Vajon miért mondta ezt? Én arra gondoltam volna, hogy még ilyenkor is azt mondaná nekem: lécci lécci lécciiiiii.
  - Lehet, hogy rájött, hogy most már nincs mit tenni.
  - Nem tudom. De most már nem is fog kiderülni.
  - Gondolom azért jobban tudtál aludni.
  - Áhh, dehogy! Majd ma este! Ja, akkor jól bevágom a szunyát.
  - Jól teszed. - állt fel az ágytól - akkor majd gyere le kajálni! - mondta az ajtó felé menet.
  - Oké.
  - Ja és tényleg - fordult vissza - ma kirándulni megyünk Eddel!
  - Ma? És ... és Eddel? Ez mit akar jelenteni?
  - Hogy mi hárman megyünk az erdőbe.
  - Minek?
  - Nem tudom. Valami régi helyet mutat ahova régen ő ment a barátjaival.
  - Akkor jó. Na, mindjárt megyek.
  - Oké.
   Már mindenki reggelizett, kivéve Samet és Davidet.
  - Sziasztok - köszönt Amanda - mi a mai menü?
  - Az amit akarsz. - mondta Rob - mármint azok közül ami van.
  - Jól van, nyugi vettem. - mosolygott - Na, és Ed ... mi van a hasaddal?
  - Hát ... - nyúlt a hasához - ha hozzáérek akkor fáj, de különben alig érzem. Valójában az a legrosszabb, hogy nem tudok hason aludni.
  - Jaj, hát ez igazán sajnálatos - mondta Ray.
  - És amúgy Ray! - szólt Amanda - Ma mikor keltél?
  - Ugyan úgy mint tegnap - sajnálta magát Ray - korán.
  - Majd belejössz. - mondta halkan.
  - Mibe? - kérdezte ijedten, mikor a többiek halkan elröhögték magukat.
  - Majd kiderül. - mondta Ed.
  - Na, és ki tudott aludni a tegnap este óta? - kérdezte Ray, közben senki sem rakta fel a kezét, vagy jelezte volna bárhogyan, hogy ő tudott aludni.
  - Zárjuk le ezt a témám végleg. - mondta Rob, és ezt mindenki jó ötletnek tartotta. Eközben Sam bejött a konyhába.
  - Hogy vagytok? - ment a hűtőhöz - Ed?
  - Jól. Kösz.
  - Épp az előbb zártuk le a tegnap esti témát. - szólt Ray.
  - Az jó. - mondta. Mindenki furcsállotta, hogy Sam ilyen depis.
  - És ... te jól vagy? - kérdezte Amanda.
  - Igen. - ezzel már ki is ment a konyhából.
  - Ennek mi baja van? - suttogta Ray.
  - Nem tudom. - mondta Amanda.
   Ebéd után Ed, Amanda és Dave el is indultak az erdőbe.
  - Hosszú út lesz? - kérdezte Dave.
  - Dehogy. Ez nem egy túra. Csupán csak sétálunk.
   És ezzel el is indultak. Először az erdő szélén sétáltak egy ideig.
  - Na már csak be kell mennünk az erdőbe.
  - Hol? Itt egy tábla sincs, vagy egy kitaposott út.
  - Azért titkos mert senki sem gondolta volna, hogy itt van valami. Gyertek! - mondta, és a magas gazt átlépve el is tűnt a szemük elől.
  - Hát jó ... - mondta Amanda, és neki is indult, mikor hirtelen csak megállt - te nem jössz? - szólt Davenek.
  - De jövök, csak - gondolkozott - a hölgyeké az elsőbbség, ugyebár. - vigyorgott.
  - Igen, ezért is engedem, hogy te menj előttem.
  - Hé!
  - Na, mi van? - nézett nagy szemekkel.
  - Jól van, na, megyek.
   És végre Dave átment a gazon. Amikor beértek, egy kör alakú, növénnyel körbenövesztett helyre érkeztek aminek a teteje nyitott volt, és a nap oda szépen besütött. Középen fehérre festett padok voltak. Csak az az egy elrejtett bejárata volt ennek. Ez a bunki egy olyan helyen volt, ahol sok növény nőhetett, ezért lehet nehezen rátalálni erre a helyre.
  - Azta! - mondta tátott szájjal Dave - Erre hogy találtatok rá?
  - Nem tudom. Andrew mutatta. De ő nem akarta megmondani, hogy ezt hogyan találta.
  - Ez nagyon szép. - mondta Amanda feltekintve a kék égre.
  - Tudom. Régen, amikor valami baj volt, és szerettünk volna egyedül lenni, akkor ide futottunk. Hármunkon kívül senki sem tudta, hogy ilyenkor hova rejtőzünk.
  - És miért mutattad meg nekünk?
  - Úgy gondoltam, most lehetne mi hármunké ez a hely. Mit szóltok?
  - Én benne vagyok.
  - Én is. - mondta Dave.
   Ez után kimentek a bunkiból. Ed azt gondolta, hogy kellene még csinálni valamit amivel el tudják ütni az időt.
  - Menjünk be az erdőbe! - kiáltott.
  - Nem veszélyes? - kérdezte Amanda.
  - Nem, dehogy, és amúgy se mennénk be teljesen, csak azért gondoltam, mert jó lenne még valamit csinálni.
  - Akkor menjünk.
   Bementek az erdőbe, sétáltak, addig amíg el nem kezdett sötétedni egy kicsit. Ekkor már elindultak hazafelé. Mikor már kiértek a főútra akkor Ed meglátott egy lányt az úton, éppen a ház felé sétált. Máris felismerte.
  - Atya ég, Vanessa! - mondta Ed mire a lány megfordult.
  - Ohh, szia Ed! - mondta, miközben lehetett rajta látni, hogy nem nagyon bírja Edet.
  - Hogy nézel ki? Mégis mióta vagy ... - nézett végig Vanessán - emós.
  - Mióta haza mentem.
  - A stílus illik hozzád, régebben se volt olyan sok életkedved.
  - Életkedvem volt, csak nem bírtam a ti ócska poénjaitokat.
  - Meg értem, hogy nem röhögtél rajta, mert te nem röhögsz semmin ... - mondta amikor meglátta, hogy Dave és Amanda csak néz, mert nem ismerik Vanessát - amúgy ők a testvéreim. Ő itt Dave és Amanda.
  - Sziasztok. Én úgy emlékszem, hogy csak egy testvéred volt. - mondta Vanessa.
  - Ja, de ez hosszú sztori. Amúgy, szerintem már rájöttetek, hogy ő itt Vanessa, a múltkori csoport egyetlen lány tagja. - magyarázta Ed Amandáéknak.
  - Örülök, hogy megismerhetlek titeket. - mondta Vanessa, nyugodt és kedves hangon.
  - Amúgy mi ez a késés? - kérdezte Ed a ház felé haladva.
  - Milyen késés?
  - Nem kellet volna hamarabb jönnöd? És jut eszembe, mivel is jöttél?
  - Busszal. Aztán kidobtak.
  - Jesszus. Már megint mi a fenét csináltál?
  - Hosszú. - mondta és meglátta a házat - uhh, csak én érzem azt, hogy ez a ház ... csúnya lett?
  - Nem. Mikor én is megláttam akkor nem kicsit, de ledöbbentem.
  - Mi ez a szín?
  - Ez, kérlek szépen, Rob stílus érzéke.
  - Így ahogy mondod. - röhögött fel.
   A házba belépve Rob örvendezni kezdett, hogy Vanessa megérkezett.
  - Vanessa! Hála az égnek hogy épségben ide értél. Miért nem érkeztél meg hamarabb?  - kérdezte Rob.
  - Nem akarom elmesélni. - mondta Vanessa. A nagy hangzavarra lement Ray is.
  - Na mi van itt? - kérdezte amikor meglátta Vanessát - Neeeeeeeem - kiáltott fel fejét fogva - Te mit keresel itt?
  - Vissza jötteeem! - kiálltotta el magát Vanessa.
  - Istenem. Miért nem szeretsz engem?
  - Jól van, köszi, most már vissza mehetsz a szobádba.
  - Szíves örömest. - mondta miközben a lépcsőn felfelé baktatott.
  - Nos akkor Vanessa - szólt Rob - fenn lesz a szobád.
  - Na ne! - kiáltott fel Vanessa - Mond, hogy nem Ray szobája mellett!
  - Hát, ööö ... - nézett a plafonra Rob.
  - Te most csak viccelsz velem, ugye?
  - Sajnálom.
  - Nem, én képtelen vagyok Ray mellett lenni megint!
  - Mi olyan borzasztó abban, hogy Ray szobája mellett van a tiéd?
  - Hogy mi olyan borzasztó? Lécci mond, hogy ezt is viccnek szántad! - mondta mikor Rob csak nézte Vanessát - Például az a borzasztó, hogy át jön a bűz.
  - Ez baromság, ugye nem gondolod, hogy én ezt beveszem!
  - De!
  - Vanessa, régen azért volt bűz mert szivárgott a szennyvíz.
  - Hogy mi? - kérdezte Vanessa, Ed, Dave és Amanda is.
  - Igen, régen szivárgott a szennyvíz.
  - De Rob, ezt miért nem mondtad? - kérdezte Ed.
  - Mert nem akartam.
  - Uram atyám. - mondta Dave - és most már ugye nem fog többet megtörténni.
  - Nem.
  - Ajánlom! - mondta Vanessa.
    Nem volt ez egy hosszú nap, egy kicsi pihenő féle nap volt ez. Amanda megismerkedett Vanessával, és elmesélte a Trevis sztorit. Este, mielőtt mindenki lefeküdt volna, Rob lehívott mindenkit a nappaliba.
  - Szeretném ha tudnátok, hogy holnap jönnek emberek akik a felméréseket készíti a rendőr munkához.
  - Rendőr munka? - kérdezi Vanessa - Rendőrök vagyunk?
  - Igen.
  - Kész röhej!
  - Na szóval, térjünk vissza a témára. Holnap felmérik, hogy miben lennétek igazán jók. A legtöbben lesznek rendőrök, viszont ezentúl itt lesz a központ is, csak a börtön nem lesz itt. Ezt úgy akarom érteni, hogy lesz aki itt fog dolgozni. Kihallgatja a gyanúsítottakat, és mint egy irodában úgy fog itt dolgozni. De nekik is jobb valamelyik szempontból, mert ők a nyomozásban többet szerepelhetnek.
  - Ez komolyan kész röhej! - nevetett fel Vanessa - ennyi lenne?
  - Valójában igen.
  - Akkor jó éjszakát.
   Mondta, és mindenki elindult a szobája felé.

Sötétség a ház felett 4.

   Másnap reggel Amanda korán kelt ezért folytatni kívánta az olvasást amit tegnap befejezett. Mikor a "Fekete királyínő" fejezetet kereste akkor egyszer csak rábukkant egy fejezetre, amit tegnap Davidel keresett a könyvtárban. A fejezet cím: Védőburok előállítása. Amanda gyorsan olvasni kezdte a könyvet. Nézte, de a könyvben csak kis méretű burokról beszélnek, ami nem lesz elég az egész ház védelmére. De mikor tovább olvasta, erre is lett megoldás: Ha egy nagyobb burok kell, több ember kell a művelethez. Ha nincs tárgy aminek fogásával lehet burkot csinálni, akkor mindenkinek körbe kell állnia és a feladatra koncentrálnia. Persze a burok erőssége, az emberek összes Wrodlangi erejétől függ. Ha egy ember kívülről megy be a burokba, amíg ki nem megy, addig erejének egy részét elveszíti. A burok létrehozásához nem kell varázslat, egyszerű, csak arra kell koncentrálnod amit el akarsz érni. Valójában ez az alapja minden varázslatnak.

   Amanda gyorsan futott be Dave szobájába. Dave Amandával ellentétben még nem kelt fel. Amanda nagy örömében, és hangos kiabálással felébresztette Davidet.

  - Hé, mi van? - pislogott Dave.

  - Találtam valamit amivel megtudjuk védeni magunkat.

  - Tényleg? És mi lenne az?

  - Egy védőburok. Mondjuk ahhoz mindenki kell. 

  - Nembaj. Ednek azt mondjuk, hogy megtaláltad és mondtad hogy a biztonság kedvéért jó lenne megcsinálni.

  - Biztos vagy ...

  - Igen. Végül is "csak úgy" kell ez a burok. Nem?

  - De - bólogatott Amanda - igazad van. - ült le az ágyra - nyugi Dave nem hagyjuk hogy bántson téged vagy Edet vagy a többieket. Ez az egész úgy fog tökéletesen menni, hogy bízol bennem.

  - Én bízok benned! - mondta - Csak azért mégis félek valamennyire.

  - Nyugi. Délután megcsináljuk a burkot. Addig lazíts.

  - Jól van. - mondta Dave, és egy nagyot sóhajtott.

   A konyhában ült Ray. Amanda csodálkozott, hogy ilyen korán itt látja Rayt. Sam azt mondta, hogy délig szokott aludni. 

   Belépett a konyhába.

  - Szia Ray! - mondta Amanda.

  - Szia. - mondta álmosan Ray. - Hogy hogy ilyen korán ébredsz amikor most lehetne délig is aludni?

  - Mert korán fekszem. Inkább te miért ébredsz ilyen korán, mikor tudomásom szerint délig alszol? - kérdezte mosolyogva, miközben vizet rakott fel főni, mert teát akart készíteni.

  - Van amikor korán kelek. Nem tudok vissza aludni. De ez régen úgy volt, hogy csak tanítási napokon tudtam volna sokáig aludni. Hétvégén hatkor felkeltem. Ja, az elég régen volt. Lehettem úgy 11 éves.

  - Te is ilyen idősen jöttél ide először?

  - Persze! Még a bátyádat is ismertem. Ugyan akkor kerültünk ide. Ugyan olyan idősen mint te meg Dave.

  - De Sam 13 éves. Ő hogy hogy egy évvel később jött ide?

  - Nem tudom. Úgy látszik az esze egy évvel késett mint a kora. - nevetett fel Ray - Egyébként, hogy értetted, hogy tudomásod szerint délig alszom? Sam mondta, igaz?

  - Igen.

  - Úgy tudtam. Egyszerűen szörnyű volt, amikor csak én, Rob és Sam voltunk itt. - fogta a fejét - Ő nem sírt, mert ide kellet jönnie. Nem!!! Hanem hisztizett éjjel ... és nappal egyaránt. Na mindegy. Jobb is ha elfelejtem. - mondta sóhajtva. Rob (mint minden reggel) meghallotta, hogy beszélgetnek a konyhában.

  - Kinek jutott eszébe az a zseniális ötlet, hogy teát főzzön? - mondta Rob boldogan.

  - Amanda. - felelte Ray - Bakker. Ti hogy tudtok ilyen frissek lenni reggel?

  - Nekem van benne gyakorlatom. Nem egy hete vagyok én a ház tulajdonosa! - ült le - Volt amikor egy lány régen mindig reggel hatkor kelt, és ugyan olyan fitt volt mint mi. És imádott énekelni, de nem mintha tudott volna. Reggelente egyedül a konyhában kornyikált, teát csinált. Én nekem meg a konyha mellet volt a szobám. Sőt még most is ott van. Szóval én ezért hallom, hogyha valaki felkelt.

  - Én meg még csak most jöttem ide. - mondta Amanda - Bennem még megvan a reggeli reflex, hogy mikor keljek.

  - De nyáron hoztak ide. - mondta Ray - nyár végén, amikor elfelejted az "iskolai kelési reflexet".

  - Nyáron is akkor keltem. Anyámmal sétálni mentünk. Mindig egy erdőbe mentünk, ami gyönyörű volt a nyári reggeleken.

  - Itt is van egy nagyon szép erdő! - szólt Rob - Megígérem, hogy egyszer elmegyünk oda kirándulni. Persze ha vége lesz ennek a Trevis időszaknak. - mondta halkan.

  - Amúgy Ray - kezdte Amanda - Erről a Trevis dologról Ednek egy szót se. Davidel pont őt akarjuk megvédeni, mert ha Ed megtudja, hogy itt van, akkor megfogja keresni Trevist.

  - Oké. Teljesen meg tudom érteni.

  - Köszi. - mondta, amire a víz forraló elkezdett sípolni. Amanda felugrott, lezárta a gázt, és a mosogatóból kivett egy tiszta bögrét. Elővette a filtereket, a tejet és a cukrot, mikor meglátta, hogy Ray és Rob csak bambulnak - Kértek ti is?

  - Én igen. - felelt Ray.

  - Én nem köszönöm. - mosolygott Rob. Ray és Amanda szépen a teáját csinálta mikor Ed is megérkezett.

  - Jó reggel Vietnám! - kiáltott fel amire mindenki felnevetett. - Micsi?

  - Teát. - felelte Amanda.

  - Uuu, olyat én is kérek.

  - Akkor keress egy bögrét.

  - És ha találok egyet mit kapok érte? - csinált úgy Ed, mintha egy elsős lenne, aki tészt vesz egy kincskereső játékban.

  - A nyeremény egy TEA!!!! Meg persze egy bögre.

  - Akkor ideje nekilátni. - mondta, mire úgy kezdett el keresni, mintha tényleg egy versenyen lenne. Oda ment a mosogatóhoz, és kihúzott egy bögrét. - MEGVAAAN! - kiáltott fel.

  - Akkor gyere, csinálunk egy teát. - mondta Ray, olyan hangsúllyal, mint amivel a gyerekekkel szoktak beszélni.

  - EZAAAZ! - rakta fel a kezeit Ed.

  - És ráadásul ... Te választhatsz filtert!

  - EZAAAZ! - megint rakta fel a kezeit - Mi az a fitler? - nézett értetlenkedve Ed, miközben Amanda halálra röhögte magát.

  - Úgy érted filter?

  - Ezt mondtam én is! - fonta össze karjait.

  - Ezzel tudod megcsinálni az teát.

  - Aztaaaaa! - csodálkozott Ed - Na jó, én ezt nem tudom tovább csinálni. - ült le Amanda mellé.

  - Az is csoda, hogy eddig eljutottál! - röhögött fel Ray.

  - Köszönöm, köszönöm!

  - Mi történt, hogy ilyen boldog vagy? - kérdezte Amanda.

  - 10 órát aludtam! - vigyorgott műen Ed - De tényleg, nagyon régen aludtam ennyit. - komolyodott el.

  - Jó neked. - fújtatott Ray - Mindenki teljesen fitt a reggel, de én itt ülök, mint egy zombi.

  - Nyugi, holnap majd csinálj úgy mintha fitt lennél és ennyi. - mondta Ed, miközben belekortyolt a kincsvadászaton szerzett teájába.

  - Ed! - nézett nagy szemmel Ray - Ez zseniális, ez hogy jutott az eszedbe?

  - Csak úgy hogy nem gondolkodtam.

  - Király vagy! - mondta, mire Dave belépett az ajtón - Na, itt van még egy boldog ember.

  - Ki mondta, hogy boldog vagyok? - mondta mosolyogva.

  - Ööö ... például te? Vagyis nem mondtál semmit, csak látom rajtad.

  - És az baj, hogy reggel boldog vagyok?

  - Dehogyis csak és nem vagyok valami erőteljes ember.

  - Majd belejössz. Bocs de mást nem tudok mondani. - mondja röhögve.

  - Én se. - és végül megérkezett Sam. Ő volt Rayen kívül az egyetlen aki nem volt boldog a reggel. Dünnyögve leült az asztalhoz.
  - Na Ray, itt a párod. - mondja Rob - Mi a baj, Sam?
  - Elveszettem az egyik nyakláncom.
  - Jé! Tényleg kvittek vagyunk! - mondja Ray - Fivety-fivety!
  - Hagyjatok békén. - mondta Sam. Kivett a szekrényből egy zacskót amiben egy kakaós csiga volt.
  - Az honnan van? - kérdezte Dave.
  - Pékségből.
  - Azt hogyan?
  - Tegnap én kérdeztem ki akar jönni boltba, és csak Sam jött velem. - mondta Rob.
  - Akkor jó. - felelt Ray - Akkor ezentúl én is megyek veled! - mondja hősiesen, miközben felállt az asztaltól - Kivéve, ha Sam is jön. - ült vissza.
  - Mindegy. - fújatott Sam - Én nem eszek itt a konyhában, ha Ray is itt van.
  - Köszönöm! - nézett a plafonra Ray.
   Az ebédnél Amanda közölte azt az ötletét, hogy jó lenne egy védőburkot csinálni. Mindenki bele egyezett, csak Ed értetlenkedett egyedül. Megbeszélték, hogy ma délután hatkor megcsinálják a ház körül a burkot.
   Addig mindenki elfoglalta magát a szobájában, Amanda a burok készítést gyakorolta, mikor Rob a földszinten elkiáltotta magát
  - Mindenki jöjjön le! Futás! Mondani akarok valamit! Levelet kaptunk a város elnökétől!!!
  - Na, mi van? - jött le a lépcsőn Dave. Amandának könnyű volt, mert a szobája a földszinten, Rob szobája mellet volt.
  - Megvárom, hogy mindenki lejöjjön. - sorban jöttek az emeletről, először Sam, aztán Ed és Ray. - Nos, el olvasom a levelet. Nem lesz hosszú ne féljetek.
  - Huhh, Oké már kezdtem félni! - mondta Ray.
  - Akkor hát ... - megköszörülte a torkát - Üdvözlöm, az új csoportot Wrodlang városban! Itt az ideje, hogy kiosszam a következő két évi munkát a Házak között. A tűzöltó munkát az 5. Vérfarkas ház kapja.
  - Az a mi házunkkal szemben lévő Vérfarkas ház! - mondta Ed.
  - A mentős munkát a 25. Varázsló és Boszorkány ház kapja.
  - Az melyik? - kérdezi Ray Robtól.
  - Az innen messze van. Ha jártál is ott, szerintem nem tudtad, hogy az a ház az. Na szóval ... A rendőr munkát a 11. Vámpírház kapja.
  - Azta! - kiáltott fel Ray.
  - Azok vagyunk mi? - kérdezte Sam.
  - Rendőrök leszünk itt? - kérdezte Dave.
  - Ez király, mi múltkor nem voltunk ebbe benne! - mondta Ed.
  - Az fura lesz, ha mi itt fogunk járőrözni! - mondta Amanda.
  - Na, emberek ez nem lesz olyan könnyű! - kiáltja el magát Rob - Bárkit csak úgy nem ölhettek meg, csak azokat akiknél fegyver van, vagy önvédelem esetén. De ha esetleg "véletlen" megölnétek valakit, ez lehet, hogy durván hangzik, de akkor sincs semmi baj.
  - Mások az itteni szabályok mint a rendes életben? - kérdezte Sam.
  - Igen mások. De nem sok a különbség. - mondta Rob - De lassítsatok, igen már most rendőrök vagytok, de kell egy felmérés és kiképzés is. Ezek nem vészesek egyáltalán, a kiképzést még én is meg tarthatom, de ezekre szükségetek lesz. De, juhé, rendőrök vagytok! - kínos csend volt, amikor Ed, csak úgy el kezdett röhögni.
  - Ez  szituáció kicsit gáz volt! - mondta Ed - Igen, már rendőrök vagytok, juhé! - mondta - Mindegy, látom ti lefagytatok. Ez a felmérés mikor és hol lesz?
  - Nem tudom, majd értesítenek.
  - Akkor jó. Na van még valami?
  - Nem, nincs, elmehettek. - mondta Rob, mire mindenki elindult a szobájához.
   Ed kiment a konyhába hogy, keressen valamit amit felvihet magával enni. Sammel találkozott a konyhában.
  - Szia. - mondta Sam.
  - Szia. - mondta Ed.
  - Mit keresel?
  - Valami ehetőt. És te?
  - Én is azt.
  - Hány óra van? - kérdezte Ed. Sam felnézett a fali órára.
  - Fél hat.
  - És mikor lesz az a burok izé? - kérdezte, amikor kinyitotta a szekrényt.
  - Fél óra múlva. Gondolom amiatt a Trevis miatt. - mondta Sam, miközben Ed hirtelen lefagyott.
  - Milyen Trevis?
  - Valami fenyegetőző. Többet nem nagyon hallottam róla.
  - Trevis itt van a városban?
  - Ja. Egy ideje. Te tudod ki ő?
  - Bárcsak ne tudnám! - mondta, miközben a földet nézte, és hirtelen, nagy lendülettel, ki ment a konyhából. Sam nem nézett utána hova megy.
   Hat előtt tíz perccel Amanda mindenkit megkeresett, de persze Edet nem találta. Az egész házat átkutatták, már hat óra el is telt, mikor Dave kezdett kétségbe esni.
  - Mikor láttátok utoljára?
  - Mikor kiderült, hogy zsaruk vagyunk. - mondta Ray.
  - Én fél hatkor láttam utoljára. A konyhában voltunk. - mondta Sam.
  - Tényleg?
  - Igen. Elég fura volt. Mondtam neki, hogy biztos Trevis miatt van ez az egész burok cucc, mire valami baja lett, és elindult valahova. - hadarta Sam. David a fejét fogta.
  - Miért mondta, hogy Trevis miatt van? - mondta Amanda kétségbe esetten.
  - Miért? Most mi van?
  - Trevis megöli Edet! - kiáltotta el magát Dave - Ha Ed megkeresi Trevist, meghal, érted? - mondta mikor Rob ki jött a szobájából.
  - Na, Emberek, mi folyik itt? - kérdezi Rob.
  - Ed megtudta, hogy itt van Trevis, és most eltünt.
  - Ki mondta el?
  - Én voltam! - kiáltotta el magát Sam, miközben már sírt - Senki sem szólt nekem! Mégis honnan kellet volna tudnom? - szipogott Sam - Mindegy, most az a lényeg, hogy megtaláljuk. Akkor itthon nincs.
  - Nincs. - mondta Dave, ami már a falnak dőlve reménykedett, hogy Ednek nincs semmi baja.
  - Akkor menjünk ki, és nézzünk körül. - folytatta Amanda - menjünk a kertbe.
   Kimentek, annak a nagy kertnek minden egyes zugát végig nézték, hogy megtalálják Edet. Fél hét körül járhattak már.
   Ed a pusztáson volt. Tudta, hogy Trevis figyeli. Kint állt, várta, hogy Trevis előjöjjön.
  - Tudom ám hogy itt vagy! - kiáltotta el magát - Bújj elő, had lássam azt a mocskos képed!
  - Naaa, Ed! - jön elő Trevis. Ugyan úgy néz ki mint Ed, csak teljesen feketébe öltözik - Ennyire ne értékeld alá magad! - mondta teljesen nyugodtan. Nem lehetett kiszámítani, Trevis mikor mit érez. Hogy mikor fog támadni - Régen láttalak, Ed!
  - Mikor néztél utoljára tükörbe?
  - Régen! Amint már előbb mondtam! - mondta Trevis. Ed csak állt, és csak állt.
  - Mit akarsz tőlem? Ha az erőmet akarod, akkor ölj meg most.
  - Neeem, most leszünk csak 20 évesek, ne viccelj! Hát vége lesz az állásomnak! Ha itt most csak úgy megöllek! Nem, várhat az még!
  - Nem hagyom, hogy bárkit is bánts! - mondta Ed, mikor Trevis felnevetett.
  - Elkéstél. Gondolj bele, ki volt az aki a nemrég megsérült - mondta Trevis. Ed rájött, hogy Dave emiatt sérült meg.
  - De miért nem szólt?
  - Mert téged akart védeni, bla bla ...
  - Te be mertél menni az öcsém szobájába?
  - Ezek szerint igen! - mondta Trevis idegesítően nyugodt hangon, mire Ed behúzott neki egyet. Trevist ez hirtelen érte, szóval egy másodperc alatt máris mérges lett. - Végül is miért vagyok én itt? Miért kell nekem itt veled beszélgetni? Nincs értelme megbeszélni, hogy én bementem Davidhez és megvágtam, aztán meg leütöttem a lámpával. Igazad van! Ha már itt vagy, itt az ideje, - húzta elő a kését - hogy végre megöljelek.
   Ezzel beleszúrt Edbe, és hosszan tartotta, míg egyszer csak elengedte, megvárta, hogy Ed a földre terüljön, és a háta mögött hagyva az egészet továbbment, mintha felszabadult volna.
   Davenek és Amandának pont akkor sikerült kiérnie amikor Edbe beleszúrt Trevis. Ed még lélegzett, de Dave már sírni kezdett. Amanda próbált logikusan gondolkozni.
  - Dave! - kezdte nyugtatni Davidet - Dave, nyugi! Emlékszel? A könyvben az van, hogy minden varázslat alapja, hogy rá koncentráljunk arra amit akarunk. Rakd rá a kezed a sebre, és képzeld azt, hogy begyógyul.
  - Jól van. - mondta szipogva Dave, mikor a többiek is odafutottak. Mindenki segíteni akart, ezért azt csinálták amit Amanda mond - biztos vagy benne, hogy van ilyen?
  - Nem tudom. - mondta. Felállt és Trevis felé vette az irányt, mikor valaki hozzá szól.
  - Amanda! - kiáltott Ray - biztos oda akarsz menni? - mondja, mikor Amanda enyhén bólint egyet - akkor tessék - adja Ray oda a kését.
   Amanda futni kezdet Trevis felé, és amikor már majdnem ott volt, nagy lendülettel nekiugrott Trevisnek. Máris a földre terültek mind a ketten, és Amanda teljes haragjából elkezdett hadonászni, de Trevist nem sikerült eltalálni. Trevis felállt, és sikerült kigáncsolnia Amandát, aki hassal a földön feküdt. Trevis megfogta, és hátulról befogta a száját. Trevis Amanda vállán át nyújtva fejét csak nézte, és csak nézte Amanda arcát.
  - Jaaa, hogy te vagy az új Jensen! Már majdnem megkérdeztem ki vagy! - nevette el magát Trevis - Megvéded a tesóidat, hhmm? Jaj, de hős vagy! Nem tudom, hogy tudod e, hogy tudni kell, hogy a vámpír lányok igen ritkák, és igen erősek! Szóval lesznek ám vicces, furcsa és mindenféle csatáink. Tudtad? - nézett nagyot - nem tudtad? Ejnye! Amanda! A nagymamádtól nem sikerült örökölni az a sok jó dolgot, amit ő tudott? Vagy csak még nem olvastad ki a kis könyvecskéjét? Azt se tudod hogy nevezték? A mamád igen ismert volt mert ... - mondta, mire Amanda a kezében szorongatott késsel leszúrta Trevist. Jól ki találta, Trevis nem számított volna rá. Trevis azonnal abba hagyta a dumálást. Amanda gyorsan futott vissza Edhez.
  - Jobban van? - kérdezte Amanda a földre guggolva.
  - Igazad volt, sikerült életben tartani, de a sebe még megmaradt. - mondta Sam.
  - Akkor folytassuk. - mondta. Kezdett gondolkodni, hogy most mi lehet az erővel. Hogyha Trevis hamarabb meghal, talán nagyobb az esély, hogy Ed életben marad - Mindjárt jövök - futott volna, amikor Dave megállította.
  - Hova mész?
  - Ha Trevis hamarabb meghal, akkor talán nagyobb az esély hogy Ed életben maradjon.
  - Akkor megyek én. - mondta, és már futott is Trevishez. Mikor odaért nem tudta mit szóljon, örüljön, vagy csodálkozzon, hogy aki éveken keresztül követte, most itt fekszik, egy késsel a hasában. Trevisnek még volt ereje megszólalni.
  - Dave - mondja halkan - gondolom ... nekem nem segítesz ... de csak annyi ... ha valamelyikünk hamarabb meghal ... akkor a másik életben marad. - mondta, mire Dave csodálkozni kezdtett.
  - Tudom. Amanda mondta. - ült le a földre szépen lassan.
  - Nem akarlak zavarni, de nemsokára én leszek az aki megmenekül. Nem azért jöttél, hogy megölj?
  - De, csak furcsa ...
  - Gyerünk már, nem bírom tovább - mondta, közben a levegőt kapkodva vette.
   Ezzel Dave kihúzta a kést és beleszúrt még egyszer Trevisbe. Trevis már csak pár másodpercig bírta, mikor már nem vett levegőt. Dave csak ült és nézte. Képtelen volt felállni. Már elfáradt, hiszen folyton történt valami.
   Ednél még mindenki ott ült Ed körül és a sebét fogta, és próbálták megmenteni, miközben Ed csak arra gondolt, hogy ezek az utolsó másodpercei, arra gondolt, hogy Trevis végre békén hagyja Davidet. Mire egyszer csak az érezte, hogy elmúlik a fájdalom, egyre élesebben lát, és hallja ahogy mindenki örvendezni kezd, hogy sikerült Edet megmenteni.
   Tartalmas egy nap volt ez a mai, Amanda védőburkot talált, a reggeli sem volt semmi, kiderült, hogy a 11. Vámpírház lett a következő két év rendőrsége, Ed majdnem meghalt, Trevis meg csak simán ... meghalt. Davenek az tett a legjobbat, hogy lefeküdt aludni, Amanda sétálni ment, szívta a friss levegőt, csak egyedül Ed nem tudta, hogy mit csináljon. De végül is csatlakozott Amandához.
  - Szia - köszönt Ed.
  - Szia - nézett hátra Amanda.
  - Jól érzed magad?
  - Igen - mondta. Közben szépen lassan sétáltak ... - és te?
  - Én igen. Én a legjobban. - mondta - Mond csak ... Te tudtál erről a Trevis dologról?
  - Igen.
  - Pontosan mióta.
  - Mióta ide jöttünk.
  - Mond el az egész sztorit.
  - Hát jó - gondolta végig az egészet - onnan kezdődött hogy valamelyik este Dave a teraszról látta Trevist. Aztán hozzám jött, hogy segítsek. Aztán megkerestük, hogy mit jelentenek a hasonmások. Utána este volt, hogy Trevis bement Davehez. Utána volt az, hogy kórház stb, stb ... Aztán a mai nap.
  - És amíg én haldokoltam?
  - Hát ... odamentem Trevishez és próbáltam megölni.
  - Te egyedül?
  - Ja, de Ray oda adta a kését. Aztán sikerült megölnöm.
  - És lett valami seb?
  - Áhh ... legfeljeb lehorzsoltam a térdem. Semmi vészes.
  - Nem vagy semmi! Hogy csináltad? Előtte meg engem simán leszúrt!
  - Nem tudom, ott dumált nekem mindenféle baromságról, én meg azt gondoltam, úgy se figyel akkor hát leszúrom, és jól gondoltam.
  - És miket dumált?
  - Hát, hogy ... tudtam e, hogy a vámpír lányok ritkák és erősek, meg a nagymamáról kezdett el dumálni, hogy régen sokan ismerték, és hogy tudom e a nevet amin ők nevezték.
  - És hol tartott amikor leszúrtad? - kérdezte felnevetve.
  - Körülbelül ott ahol befejeztem az előbb. - mondta Amanda, mire elfogyott a téma. Ketten sétáltak azon a hosszú úton amire a házkapun kiérve érkezünk meg, és végigmenve az úton bal oldalon a házak vannak, a másik oldalon pedig a pusztás. Ők ketten pedig csak sétáltak szép csendben, a csillagok ragyogtak az égen, a tücskök ciripeltek. Amanda aztán félénken megszólalt.
  - És amúgy ... - kezdte el, és mikor Ed ránézett elbizonytalanodott - mikor Dave megszületett, - nyögte ki félve - akkor tudtad, hogy én is élek?
  - Igen. Tudtam. De nem szólhattam semmit, se apának, se Davenek, se senkinek. Csak is gondolhattam rád, ráadásul úgy, hogy az se tudtam mi a neved.
  - Az durva ... Én nekem annyi volt csak fura, hogy nincs apám. Arra viszont nem gondoltam volna, hogy tesóim is vannak.
  - Vissza térve a Trevises dologra ... Dave helyében bocsánatot kérek, hogy bele lettél ebbe rángatva!
  - Semmi gond!
  - Na, bocsi. Igen?
  - Valójában csak ennyi.
  - Akkor jó. És örülsz, hogy vannak tesóid? - kérdezi Ed a szemöldökét húzogatva.
  - Nagyon örülök neki!
  - Ja, csak az a baj, hogy az elején majdnem történt máris egy "tragédia".
  - De hamar vége lett, és most van időnk!
  - Szerencsére. Remélem, most már nem szomorkodsz az osztálytársaid miatt.
  - Hamar megszoktam ezt a helyet. Nagyon tetszik.
  - Tudom mit csináljunk holnap! Menjünk el az erdőbe! Megmutatom nektek azt a helyet ahol régen voltam Rayel és Andrewval.
  - Ki az az Andrew?
  - Majd egyszer elmesélem.
  - Oké ... akkor milyen helyre viszel minket?
  - Hát egy olyan helyet, amit más nem is ismer!
  - Az izgi!
   És aztán jó későn jutottak haza, mert nagyon jól el tudtak beszélgetni. Mindenkinek egy hatalmas kő esett le a szívéről, hogy már nyugi van, mert Trevis nincs. De aztán ott jön az a rendőrség ...

    

Sötétség a ház felett 3.

   David felkelt, mert ki akart menni inni egyet, amikor valami megvágta a hátát. Trevis Egy késsel rásuhintott Dave hátára, ami Davidnek nagyon fájt. Először nagyon meg ijedt, de aztán arra gondolt, hogy ezt csak Ed miatt csinálja, ezért összeszedte bátorságát, ami elég volt ahhoz, hogy felkapja a lámpáját és ütögetni kezdje Trevist. Trevis erre viszont nem számított szóval egyszer csak kivette Dave kezéből a lámpát, és fejen vágta Davidet. Ő azonnal le terült a földre. Reggel hétkor felébredt, amikor Ed már kinn volt a konyhában. Háta tiszta vér volt, még csoda, hogy nem vérzett el. Ed először furán nézett, nem értette miért megy David ilyen furán, mikor meglátta, hogy pólója csupa vér.
  - Jézusom, Dave te mit csináltál? - nézte Ed Dave sebét. David most nem tudta mit csináljon, nem mondhatja el, hogy Trevis volt. Valamit improvizált.
  - Bal lábbal keltem, ráédásul még rosszul és estem. - mondta nyökögve. Ed megkereste a fertőtlenítőt.
  - Te nagyon szerencsétlen vagy, öcsi! Na gyere, fordulj meg. - mondta miközben felhajtotta David pólóját. - Jesszus, Dave, te meddig vártál még ott benn? - nézte a sebet, ami egy jó nagy csík volt az egész hátán keresztül.  - Egyáltalán, hol van ilyen éles dolog a szobádban? - borogatta be Dave hátát, ami rettenetesen fájt neki.  - Hahó, Dave! Elaludtál?
  - Nem csak azt sem tudom mi történt.
  - Azt észre vettem ... te ... - mondta. Dave félt, hogy rájött a dologra - Először le kéne mosni a hátadat. Az egész tiszta vér!
  - Jó ötlet. - ezzel elindult a fürdő szobába. Rob felébredt a beszélgetésre.
  - Mi van a vérrel ... meg a fürdőszobával? - Ed hosszasan nétzte Robot.
  - Hát te még mindig nem szoktál le erről.
  - Miről?
  - Minden reggel kijössz ásítasz és szavakat kérdezel amiket a konyhából hallasz.
  - Még akkor is ezt csináltam amikor először ...
  - Mikor először voltam itt? Persze! Az első naptól fogva.
  - Miért nem szóltatok?
  - Jó szórakozás volt! Emlékszem azokra a reggelekre ... Ott voltunk én, Ray és ... Andrew. De hát nélküle nem volt jó ezeken röhögni.
  -  Itt van Dave! Majd vele röhöghetsz rajtam! Amúgy, kaphatnék választ a kérdésemre?
  - Jaaa, hát Dave szerencsétlenül esett ezért az egész hátán vér van mert jó nagy seb volt.
  - Mégis mekkora?
  - Nem tudom, az egész háta tiszta vér volt nem láttam a sebet.
  - És most hol van?
  - A fürdőben. Éppen lemossa a vért.
  - Jesszus, miért nem szóltál előbb?
  - Hát ....
   Rob benyitott a fürdőbe. Dave már lemosta a hátát, és csak ott ült a kád szélén. A vizet nem eresztette le, a kádban véres víz állt.  Rob megijedt, nem értette mi történik, és ezért faggatni kezdte Davidet. Dave Nem tudott rendesen válaszolni. Egyszer sikerült azt kinyögnie, hogy: Trevis.
   Rob ebből megértett mindent, és azt mondta
  - El kell mondani a többieknek, hogy vigyázzanak magukra.
  - Ne! - fogta meg Rob kezét - Ha elmondod Ednek akkor megkeresi Trevist. - suttogta Dave - Mindenkinek elmondjuk, kivéve Ednek.
  - És ez után, hogy akarod csinálni?
  - Nem tudom!!!  - kiáltotta el magát, és a fejét fogta - Nem tudom ... de egyszer megölöm.
  - Én azt nem hagyhatom, hogy te avatkozz bele. Én felügyelek rátok mióta ideérkeztetek, és a szüleitek miatt én ezt nem engedhetem.
  - Akkor ki fogja majd megölni? Ed? Vagy helyesbítek: Ki fog egyáltalán meghalni?
  - Ezt nem itt akarom megbeszélni. Gyere lefertőtlenítjük a hátad. Mellesleg ... megfordulnál? - Rob most látta, hogy egy nagy átló van  Dave hátán - Na jó, nyomás a konyhába!
   Mindenki a konyhában várakozott várták, hogy kiderüljön mi történt. Mikor bement Rob és Dave mindenki felállt az asztaltól és kérdezősködni kezdett, hogy mi van, mi történt, mi vágott meg, egyedül Amanda nem mondott semmit. Már ő is sejtette, csak nem merte nyilvánosan megkérdezni. Dave már szívesen kifutott volna a konyhából, vagy befogta volna a fülét mire Ed elkiáltotta magát:
  - Csönd legyen már, nem látjátok, hogy elege van?
   Erre mindenki elcsendesedett. Rob próbált úgy fertőtleníteni, hogy elálljon a vérzés, de nem sikerült. Így fogtak egy rongyot és mentek a kórházba. Amanda is menni akart.
   A kocsiban voltak, már száguldottak a kórház felé, Amanda fogta a rongyot amit Dave sebéhez tartott.
  - Na és mi történt, mit csinált Trevis? - mondta Rob.
  - Csak felkeltem, hogy kimenjek inni és hirtelen azt éreztem, hogy nagyon fáj a hátam. Megfordultam és ott volt. Máris felismertem. De egyszer csak felkaptam a lámpámat és elkezdtem ütni. Aztán kivette a kezemből, és leütött.
  - Ennyi?
  - Igen.
  - És mikor történt ez?
  - Nem tudom. Az időt nem tudtam megnézni.
  - Akkor lehet, hogy órákon keresztül ott feküdtél a szoba közepén! - mondta Amanda.
  - Nem tudom.
   Beérkeztek a kórházba. Egy ilyen városban gyakran történnek balesetek és szándékos "balesetek" is. Szóval nagy volt a tömeg, de Davidet azonnal elvitték megvizsgáltatni.
  - Mi történt? - kérdezte az orvos. Rob és Amanda nem tudta mit mondjon. Rob elkezte azt hadarni amit Dave először hazudott.
  - Felkelt, és valahogy úgy esett, hogy megvágta a hátát. - mondta halkan Rob. Az orvos szemmel láthatóan nem hitt nekik, de nem faggatta tovább őket ezzel kapcsolatban.
  - Ez mikor történt?
  - Nem tudjuk. - amikor Rob ezt kimondta, Amanda kicsit lehajtotta a fejét.
  - Hogy hogy nem tudják?
  - Dave nem hajlandó máris szólni. Mi sem értjük miért nem. - az orvos teljesen kiakadt. De ezt nem lehetett rajta látni.
  - Nekem úgy tűnik ezt valami éles dolog okozta. És hirtelen vágott sebnek néz ki. Ha tényleg estél volna, akkor egy mélyebb és kisebb seb lenne, úgy vélem. - mondta az orvos kételkedve. Rob és Amanda kínosan érezte magát. - De nem vitatkozom. Csináltak valamit a sebbel?
  - Igen fertőtlenítővel bekentük.
  - Az jó döntés volt. De ehhez egy erősebb fertőtlenítőt ajánlok. Amit használtak annak nem járt le a szavatossága? A fertőtlenítő hatása nem látható.
  - Nem tudom ... - húzta a szája szélét Rob.
  - Akkor most én bekenem és egy kötést rakok a sebre, hogy ne jöjjön fel újra. Egy ilyen nagy seb könnyen feljöhet.
  - Köszönjük.
  - Ja és gondolom magadtól is rájössz, de míg a seb nem gyógyul be, addig lehetőleg nem aludj háton fekve, oké? - kérdezte az orvos Davetől.
  - Oké. - mosolygott David.
   Haza indultak. Csend volt a kocsiban. Senki nem mondott semmit. Dave teljesen maga alatt volt, most még jobban félt. Nem akart visszaemlékezni arra az időszakra amikor még  otthon sem hagyta őket békén Trevis, és szegény most még Amandát is féltette, szerinte ezután Amandát fogja meglátogatni és utána Edet.
   A házhoz visszaérve mindenki kíváncsi volt, mi történt, Rob erre csak azt mondta amit Dave. David behívta a szobájába Amandát, mert el akart mondani neki valamit.
  - Meg kell mondanunk mindenkinek Ed-en kívül.
  - Az menni fog, de Trevis este is csak úgy betudott menni a házba. Gondolom az ablakon, de annak semmi baja nincs. - nézett az ablakra Amanda.
  - Ott vannak a kések amit kaptunk Robtól. Azokkal megtudjuk védeni magunkat.
  - Ja! Amíg ki nem veszi a kezedből és leszúr vele!
  - Akkor mond meg te! Mi ötleted van?
  - Csak annyit kérnék, hogy gyere velem a könyvtárba.
   Azzal felpattantak és elindultak a könyvtár felé. Mikor beértek Amanda így szólt.
  - Jó, most azt szeretném, hogy próbálj egy olyan könyvet keresni ami a védelemről, vagy ilyesmiről szól.
  - Ilyen kevés adattal nehéz lesz, de jó. - mondta Dave és végig simította a könyveket egytől egyig, miközben Amanda reménykedett, hogy meglesz. David végigért a könyveken ezért előröl elkezdte, és a végéig ment a soroknak - Sajnálom de semmi. Valószínűleg kevés olyan adat volt amivel megtudtam volna találni. De majd még gondolkodunk. - mondta és leült a székre, hátra dőlt, de azt elfelejtette, hogy egy nagy seb van rajta. Máris felállt és a hátát fogva jajgatott.
  - Jól vagy? - kiáltotta Amanda. Ed meghallotta a kiabálást és felment. Benyitott, tányérral a kezében amin egy szendvics volt. Mikor meglátta Davidet gyorsan az asztalra rakta a tányért.
  - Mi van Dave? - ment oda segíteni Ed.
  - Véletlenül hátra dőltem a székben.
  - Te szerencsétlen - nevette el magát halkan - na, gyere segítek bemenni a szobádba. De próbáld nem elfelejteni a hátadat.
  - Érdekes lesz úgy ágyba feküdni, hogy máris oldalra kell feküdnöm.
  - Nyugi, majd megszokod. - ment ki Ed és Dave a szobából. Amanda mosolyogva nézte ahogy Ed segít a "szerencsétlen kis öccsén". Már értette, hogy miért fél Dave Trevistől.
   Amanda gyorsan lefürdött. Davidel elmondták Samnek Raynek és Robnak is, hogy mi a terv. Röviden, hogy itt van Trevis és mindenkinek nagyon óvatosnak kell lennie. Azt viszont nem mondták, hogy Ednek nem szabad megtudnia.
   Amanda ezután elment olvasni, azt a könyvet olvasta amit a nagymamája küldött neki. Nézte a fejezeteket és megakadt a szeme egy fejezet címen: A Fekete királynő. Ez a fejezetcím elég izgalmasnak tűnt, hogy lefekvésig elfoglalja magát.

Sötétség a ház felett 2.

   Egy jó nagy könyvár volt az.
  - Szerintem itt megtaláljátok azt amit kerestek. - szólt Rob, és ezzel be is csukta az ajtót.
   David szépen, komótosan odasétált az asztalhoz, és leült. Amanda hosszas nézése közben szólt Davenek.
  - Tudod most meg kéne néznünk a könyveket, hogy találjunk valami magyarázatot a hasonmásokra.
  - Ja, oké. - állt fel Dave, és kezdték nézegetni a könyveket. David gondolt egyet és a felső polctól kezdve végig simította a kezét a könyveken. Amanda egyszer csak megállította.
  - Dave, te meg mi a fenét csinálsz?
  - Keresem a könyveket.
  - Hülyét akarsz csinálni belőlem?
  - Még reggel te mondtad, hogy: "Tudod ez milyen város. Itt bármi megtörténhet."
  - Jó, ha megtalálod ... - ránézett Dave-re - mindegy - vigyorgott. Dave hamarosan megállt és kihúzott egy könyvet a sorok közül.
  - Tessék ez az. - nyomta Amanda kezébe a könyvet. David meg leült az asztalhoz. A könyv címe: Wrodlang város alapszabályai. Amanda csak nézte a könyvet és azt mondta:
  - Te tényleg hülyének nézel engem! - Dave megvonta a vállát - Akkor keresd is meg a fejezetet! - David elvette a könyvet és pörgetni kezdte a lapokat. Egyszer megállt és átcsúsztatta Amanda elé a könyvet. Neki tátva maradt a szája. A fejezetcím: A hasonmások szabályai.
  - Hol vannak a kamerák? - állt fel az asztaltól.
  - Milyen kamerák?
  - Ami azt veszi milyen, hogy milyen hülye képet vágok!
  - Nincsenek kamerák!
  - Akkor csaltál!
  - Miiii???! Nem, csak ma reggel beszéltük, hogy megkeressük a könyveket! Én nem is tudtam, hogy van könyvtár!
  - Akkor hogy csináltad?
  - Nem tudom már kicsi korom óta tudtam ezt csinálni de soha sem jöttem rá hogyan!
  - ... - nézte Amanda Daveet - Az elég durva.
  - Tudom de inkább foglalkozzunk a hasonmásokkal.
  - Jólvan. - mondta és ezzel neki is állt az olvasásnak. Látta, hogy Dave nem olvassa - Olvassam hangosan?
  - ... ha lehet.
  - Jó - nézett bele a könyvbe - Ha létre jön egy hasonmás pár, akkor feltehetően valamilyen okhoz kötve jött létre. Az okok bármilyenek lehetnek, ezeket az okokat nem tudtuk kideríteni.
  - Jó keresd a lényeget.
  - Oké pillanat ... - olvasott bele - Itt van! ... a hasonmások szabályai: ha egy hasonmás megöli a másikat, a halott fél ereje az élőbe "száll". Ezt az erőt Wrodlang erejének nevezik, ami minden olyan emberben benne van, akinek előbb utóbb Wrodlang városába kell mennie. Ha az erő belé száll az ő Wrodlang-i erejének szintje megnő. De ha más ember öli meg az egyik felet, akkor nem száll belé az erő, ez csak akkor történik meg, ha a saját kezével öli meg "párját". Megtörtént már, hogy egy ember megölte hasonmását, hogy erőt szerezzen, csak az volt a baj, hogy hasonmásának kevés Wrodlang-i ereje volt, ezért alig nőtt ereje szintje. De volt, hogy mind a kettő fél rengeteg erővel rendelkezett, és amikor az egyikük meghalt a másiknak még több ereje lett, ami veszélyt is jelentett a városra.
  - Trevisnek nagyon sok ereje van!!!
  - És Ednek?
  - Átlagos.
  - Az is sok ...
  - Meg kell ölnünk Trevist!
  - Hé, nyugi még nem tartunk ott, eddig csak egyszer láttad még nem tudni mi fog következni!
  - Jó, csak ... félek.
  - Mitől?
  - Hogy elveszi a bátyámat. - nézett a földre. Amanda megsajnálta.
  - Jó. Megöljük. Csak nem most. Még túl korán van. És nem tudjuk hol lehet. Ez egy lassú folyamat lesz, de ígérem, hogy elkapjuk!
  - Köszi, hogy segítesz, és bocs, hogy bele rángattalak ebbe ... nem vagyok rá büszke.
  - Jaj, menny már! A testvérem vagy! Csak éppen ... új. - néztek egymásra és megölelték egymást. Hamar össze szoktak, csak éppen nem a legjobb módon.
   Az éjszaka sem Davidnek, sem Amandának nem volt nyugodt. Egyikük se tudod rendesen aludni, nem tudták előre mi fog történni. Még azt se, hogy a sötét éjszaka közepén David Trevisel találkozik a szobájában.

Sötétség a ház felett 1.

Amanda fel kelt. Mikor ki lépett a szobájából azt látta, hogy Rob éppen leért.
  - Amanda! - kiáltott Rob a lány után mire ő megfordult - Légyszi, szedd ki David-ből, hogy mi baja van!
  - Mert mi van?
  - Épp ez az, hogy nem tudom. Azt mondta, hogy szóljak neked, mert veled akar beszélni. - mondta, mire Amanda gyorsan felsietett David szobájába. Benyitott, mire az ágyban ülő David felkapta a fejét.
  - Mi a baj? - kérdezte Amanda és közben leült az ágy szélére.
  - Tegnap este kimentem a teraszra ... - kezdett bele nagy nehezen - néztem a tályat meg minden ... és egyszer az úton megláttam valakit. Nem voltam benne biztos, nagyon sötét volt az alakja  és ...
  - David, ki volt az? - kérdezte mire Dave elcsöndesedett. Sokáig csak Amanda szemét nézte és aztán lenézett a földre.
  - Szerintem Trevis. - mondta halkan. Amanda nem tudta mit mondjon. Csak valamit elkezdett mondani.
  - Jól van, nyugi majd kitalálunk valamit. Majd lesz valahogy.
  - Épp ettől féltem! Bármi lehet! Eljött ide ahol most már több mindenkivel zsarolhatja Ed-et. Most hogy még itt vagy te is ...
  - Várjál ... Szerintem valami nagyobb oka van annak, hogy zsarolja meg követi őt!
  - Igen, van. Az hogy nem komplett.
  - Nem. Tudod ez milyen város! Itt bármi meg történhet. Valami értelmetlen oka is lehet annak, hogy követi őt. Az a lényeg, hogy kell neki valami Ed-től. Mivel ők hasonmások, lehet, hogy valami ezzel kapcsolatos. Valahol csak megtaláljuk, hogy mi van a hasonmásokkal.
  - Amanda ... azt hiszem te egy zseni vagy! Hogy jutott ez az eszedbe?
  - Nem tudom ... például logikusan gondolkodtam. - nevetett fel Amanda. - Na, mindegy. Ebéd után intézkedünk, oké?
 - Jó.
   Miután meg ebédeltek, Rob kijelentette, hogy 10 perc múlva mindenkit az udvarban akar látni. Erre Ray nagyot sóhajtott  és azt mondta: Na, mehetünk zoknikat teregetni.
   Mikor már mindenki Rob-ot várta, megérkezett ő is egy nagy barna zsákkal.
  - Ez meg mi a fene... - kérdezte Sam-
  - Mindjárt mondom, addig ne nyúljatok hozzá. - sóhajtott egyet. - Bármikor eljöhet az az idő, amikor megtámadják valamelyikőtöket, ezért kell valami amivel lehet védekezni. Most megnézhetitek.
   Ed hosszasan Rob-ot nézte aztán lehajolt a zsákhoz és felemelte.
  - Kések? - nézett Ed a zsákba.
  - Ilyeneket lehet itt hurcolgatni? - kérdezte Ray.
  - Nem igazán ... - mondta Rob.
  - Mi múltkor később kaptunk késeket! - értetlenkedett Ed.
  - Jut eszembe ... Akkor hol van?
  - ... Mi múltkor nem kaptunk! - "javította" ki Ed.
  - Akkor most mindenki vesz egyet és mehet a dolgára. - zárta rövidre a témát Rob. Közben Amanda megállította.
  - Bocsi csak annyit akarok kérdezni, hogy itt van a városban valami könyvtár szerűség?
  - Még itt nálunk is van egy. És az nem könyvtár szerűség hanem simán könyvtár. - próbált poénkodni Rob. - Hagyjuk.
   Elkísérte Amandát és Dave-et a könyvtárhoz, az emeleten.

Első nap 2.

  - Jézusom. - mondta Amanda - mióta követi őt?

  - Mióta először jött ide. Nem tudjuk mit akar. Még otthon se hagyta őt békén. Ráadásul még engem is csesztetett.  - ült le a fejét fogva.

  - Mit csinált?

  - Este a szobámban matatott, hogy engem ijesztgessen. Többször is volt ilyen és amikor már tényleg kezdtem beszarni még röhögött is hozzá. De ezt soha többé nem akarom el mondani Ed-nek.

  - Mert?

  - Mert amikor először elmondtam neki, ő teljesen felháborodott és már meg is akarta ölni aztán el is ment hozzá ...

  - Atyaisten. Biztos hallani akarom?

  - Annyi, hogy verekedtek. 

  - És ilyen mostanában nem volt?

  - Nem. És amúgy is ... én akkor 10 éves voltam kb. Most már nem félek. És Ed akkor 17. 

  - Nyugi ... ki tudom számolni.
   Ebéd után Rob mindenkit a kertbe küldött, hogy 10 perc múlva ott találkoznak. Mikor már mindenki ott volt Rob szépen odasétált és köszönt mindenkinek. A többiek nem értették, "mi ütött Rob-ba?" . Egyszer csak megszólalt olyan hangon mintha egy katona seregnek egy haditervet mondott volna el:
  - Szerintem már észre vettétek, hogy fiú több van mint lány.
  - Köszönöm. - suttogott Sam.
  - Ahogy mindenkinek logikus, a lányok a lányos munkát, a fiúk a fiús munkát csinálják.
  - Természetesen! - kiáltott Ed.
  - De most fordul a kocka.
  - MI? - mondta egyszerre a három fiú. Amanda és Sam csak gonoszan mosolyogtak. Sam már a kezét dörzsölgette, amikor Amanda mondta, hogy jó nyugi ennyi elég lesz.
  - Lesz, hogy a fiúk stoppolnak, és a lányok meg javítják a tetőt.
  - Nem, arról szó se lehet. - mondta Dave - Most szóljatok, ha mehetek ki az út szélére stoppolni! Nem  zoknikat!
  - Nem úszod meg kölyök!
  - Igen is! - emelte fel a kezét mint egy katona. - Uram, szólhatok egy szót?
  - Meg bánom ... De igen.
  - A lányok ha tetőt javítanak ... koldusok leszünk! Ők nem tudnak barkácsolni.
  - Bagoly mondja verébnek. - köhintett egyet Ed.
  - Kérem! Én nem asszonynak születtem!
  - Mondom: bagoly mondja verébnek. - röhögte el magát Ed.
  - Jó, Ed nyugi van felfogtam. - mondta és Ed szét nézett.
  - A bagoly meg a veréb kommunikálnak ...
  - Bediliztél? - húzta össze szemöldökét Dave.
  - Hahó! Még mindig itt vagyunk! - szólalt meg Sam.
  - Na érthető? - kiáltott Rob - Nem ússzátok meg!
  - Na de Rob bácsiiii ... - könyörgött David.
  - Ne hisztizz, asszonyka. - Ed-ből kiszakadt a nevetés.
   Este amikor már fenn volt a hold, David ki ment a teraszra. Próbálta nem azt elképzeli maga előtt, hogy a tű varráskor bele áll az ujjába, amikor észre vette, hogy valaki az utcán járkál és biztos, hogy Dave-et nézi. És tudni lehetett ki az, az akiről David ma mesélt Amandának. Trevis ott állt a ház előtt. Abból, hogy látta, hogy ott van Dave, akkor már tudta hol van Ed is.

Első nap 1.

   A vacsora közben mindenki bemutatkozhatott. A testvéreken kívül még ketten voltak a házban. Egy lány, Sam, és egy fiú, Ray. Ők körülbelül két héttel ez előtt érkeztek ide.
   Másnap reggel amikor Amanda ki ment a konyhába, találkozott Sam-el. Éppen reggelizett.
  - Szia! - köszönt Sam
  - Szia. - dörzsölgette szemét Amanda - Te minden reggel ilyen jó kedvedben vagy?
  - Miután teljesen felébredtem - mondta - most készül a piritós. Kéred a következőt?
  - Nem nyugodtan megeheted.
  - Nem tudom ... tele vagyok.
  - Akkor jó - mosolygott. Ekkor David be lépett a konyhába.
  - Ajjaj ... túl sok a lány. - mondta elkerekedett szemekkel megtorpanva az ajtóban. Sam fél szemöldökét felvonta.
  - A lány? Túl sok a lány? Hát majd ha felébred a "nép" akkor mond hogy túl sok a lány! - ordított David-re Sam. David védekezés képben fel emelte a kezét.
  - Jó nyugi csak vicceltem! - vágta rá. Most Rob lépett be és köszönés nélkül megszólalt.
  - Mi van a lányokkal - dörzsölte meg a szemét - és a néppel?
  - Ööö ... - gondolkodott Dave - hogy túl sok van belőlük? - erre Amanda elnevette magát, Sam bele verte a fejét a falba, David nem szólt semmit és Rob továbbra se értett semmit. Ed mikor be lépett a konyhába nem köszönt senkinek. Oda ment a hűtőhöz és elkezdte nézegetni benne a kajákat. A többiek látták hogy valami baja van. - Hagyjátok - suttogta Dave - gyakran volt már ilyen. - mondta leülve Amanda mellé, miközben Ed kiment a konyhából.
  - Ennek meg mi baja? - kérdezte Sam.
  - Kb. hetente egyszer, kétszer van ilyen. Ilyenkor mérges lesz vagy mit tudom én. De ha hagyjuk, hamarabb abba hagyja ő is. Már megpróbáltam én is, apa is, pszichológus is kiszedni belőle, de semmi ...
  - Történt valami?
  - Nem tudom. Rob, történt itt valami?
  - Ööö ... nem válaszolhatok. - mondta Rob. A többiek csak nézték őt - Igen történt, de nem akarom helyette el mesélni.
  - Oké.
  - Amúgy mit csinál eddig Ray? - kérdezte Amanda.
  - Ahh ... - sóhajtott Sam - alszik. Éjszaka valami titkosat csinál és reggel eddig alszik. Délelőtt 10 óra van!
  - Az jó ... Na, én inkább megyek. A szobám még sehogy se áll.
  - Én megyek veled. - állt fel David. Amanda nézte őt Aztán megszólalt.
  - Persze ... azaz ... nyugodtan. - mosolygott Davidre.
   A szobába beérve David el kezdett magyarázni:
  - Nem tudom mi baja lehet Ed-nek. Hogy a francba tudnám kiszedni belőle ... - töprengett - Lehet, hogy csak azért mondta, hogy alig csináltak itt valamit, hogy titokban tartsa azt ami itt történt.
  - Miért akarná titokban tartani? - értetlenkedett Amanda.
  - Nem tudom ... mondjuk ... valami titkos szövetség és nem árul hatja el a társait ...
  - Titkos szövetség? Pff ... alig ismerem igazán Ed-et, de az én is tudom hogy nem állna be egy "titkos szövetségbe".
  - Ez benne a titok.
  - Micsoda? - mondta. David meg állt egy pillanatra. És aztán a nagy semmibe nézve, tátott szájjal felemelte az ujját.
  - Lehet, hogy Trevis miatt!!!
  - Mi? Ki az a Trevis?
  - Ed hasonmása.
  - Köszi. - tárta szét a karját.
  - Trevis csak a rossza akarja Ed-nek. Követi őt, ijesztgeti és zsarolja.

A város irányában 4.

  - Igen, ez egy érdekes történet ... - mondta Ed - Nos, amint mondtam folyton nőket hozott haza akiket csak úgy ismerhettünk meg ha együtt vacsorázunk. - nézett le a földre - Egyszer hozott egy csajt aki annyira izgult, hogy velünk találkozik, hogy folyton remegett a keze - mondta kezét rázva elkerekedett szemekkel. David már dőlt a nevetéstől. - És az volt ... hogy ivás közben kiesett a kezéből a pohár. - mondta, homlokát fogva - És az ami a pohárban VOLT - mutatott fel kezével - az ölében LETT. - mutatott a földre. - Én meg hangosan felröhögtem.
  - Mi??? Hangosan felröhögtél? - kérdezte mosolyogva Amanda. Dave már fura képet vágott mert kb. 20 másodpercig nem jutott levegő a tüdejébe.
  - De ha láttad volna! Akkor most nem csodálkoznál! - miután ezt kimondta, a kihangosítóban megszólalt a sofőr; az utazásból két óra lement. Most kaja szünet van, mindenki menjen ki a buszból.
   Mikor sorjában kiszálltak egymás mögött a sofőr meglátta, hogy mindannyiuknak könnyes szeme.
  - Ti ... ti sírtatok? - kérdezte, mire hármójukból kiszakadt a nevetés, és a sofőr nem kapott választ.
   Mindannyian kaptak valami kaját aztán vissza szálltak. Mindenki a kabinjába vonult, és elvoltak a következő két órában. A nagy erdős részből kiértek egy hosszú útvonalra, aminek a közepén van egy kereszteződés. A kereszteződésben balra kanyarodtak. Ott volt egy hosszú út aminek jobb oldalán több út ütközött ezzel az egyel. A hosszú út végén volt egy nagy ház, színe citromsárga. A ház egyik oldalán egy fenyő, a másikon kis bokrok voltak. A ház mögül lehetett látni a távolban lévő nagy, zöld erdőt.
   A háznál meg állt a busz. A sofőr megszólalt; aki a vámpírok házába megy, az most menjen le a földszintre.
   A szinte simán guruló buszon egyszerű volt lemászni a lépcsőn. A busz megállt, Amandáék kiszálltak, ki keresték a cuccaikat és a busz már ment is tovább. Az ikrek a busz felverte porban nézték, ahogy ez a nagy járgány, ezen a régi úton gyorsan száguld. Eközben Ed teli örömmel nézte azt a házat, amit utoljára öt éve látott. David-ék felé fordulva azt mondta; itt vagyunk! Ed megnyomta a csengőt. Egy férfi lépett ki a gyönyörűen tiszta házból, a kezét törölgetve. Köszönt, majd Ed-hez fordult.
  - Nem gondoltam, hogy következőre a testvéreiddel jössz ide vissza. - mondta mosolyogva a férfi -Egyébként Robert vagyok de szólítsatok Robnak!
  - Nem változott ez a ház. - mondta Ed a házat nézve, miközben fel emelte a nagy táskáját.
  - Hogy hogy nem változott? Hát nem látod? - kérdezte miközben indult befelé.
  - Ja, de látom! A színe! Rondább lett! - mondta eljátszva, hogy csodálkozik.
  - Nem kellett volna megkérdeznem. - fordult vissza a lépcsőről.
   Miután bementek, mindannyian megkapták a szobáikat. Amanda az üres szobában forgolódott. Aztán lerogyott a földre, és kinyitotta a táskáját. Kihalászta belőle az osztályképet, és hosszasan nézegetve kiszakadt belőle a sírás. Könnyes szemmel nézte a már homályos képet, mikor Ed benyitott:
  - Amanda gyere vacsora ... - meglátta a földön tértelő, könnyes szemű, képet nézegető lányt. Lassan mögé ment, és megnézte a képet. Aztán elé ment és leguggolt. Lehajtotta Amanda elől a képet. - Az semmit sem segít, ha napokig sírsz és depis leszel. Most már itt leszel egy, vagy kettő évig. Most ők a családod, ők a barátaid. - fogta meg a kezét és segítette felálni - Oké? - mosolygott.
  - Oké. - mondta. Ed kivette a kezéből a képet és az éjjeli szekrény fiókjába tette.
  - Ha jobban érzed magad gyere vacsorázni. - csukta be csöndesen az ajtót.

A város irányában 3.

  - Mit csináltak? - kérdezte Amanda.
  - Tudod, amikor én utoljára voltam, alig történt valami. Viszont a farkasoknak folyton ügyeik voltak. Rajtunk meg röhögtek és folyton azt mondogatták. hogy a legizgalmasabb ügyünk az volt, hogy futnunk kellett a vécére. Humoros ...
  - Idióták. - fújtatott Dave.
  - De semmi. Nem lettem okosabb. - hajtotta le a fejét Ed, azt játszva, hogy szomorú.
   Ez után mindannyian csöndben maradtak és nem tudtak semmit se mondani. Dave nem bírta ki ilyen csendben.
  - Amúgy Amanda, nem akarsz mesélni magadról?
  - Ööö ... - mosolyodott el, és csak úgy elkezdett mesélni valamit - Én mindig is anyukámmal éltem. Apám sohasem volt. Alsóban senki sem barátkozott velem az iskolában,  4.-ig egyedül voltam. Már majdnem ott kötöttem ki, hogy teljesen depressziós legyek és emóssá változzak, amikor anyám felsőre átíratott egy másik suliba. Akkor a sarkamra álltam és barátkozni kezdtem az új osztálytársaimmal. Kiderült, hogy tudok barátkozni. - mosolyodott el - És erre el kell mennem. Hát már tudom melyik volt életem legjobb éve ... - erre két testvére is szomorúbb lett - Na, ... Ennyi lenne. Meséljetek ti is.
  - Hát jó ... Én nekem voltak haverjaim, aztán el kellet mennem. "Kemény" két év után hazamentem és utána öt éven keresztül csak ültem a SEGGEMEN. - állt fel és mutatott a fenekére. Erre mindannyian felnevettek. - Amúgy Dave sem bírta annyira jól ezt, ő az előző héten mosolyogni sem tudott.
  - Ezzel vitatkoznék - emelte fel az ujját Dave - csak az a baj, hogy igaz.
   Most megint csend lett. Ezt Ed nem bírta ki.
  - Hallod Dave - emelte fel a fejét - jósolj már nekem valamit!
  - Mit? Hogy tudnék neked jósolni ha azt sem tudod mit akarsz?
  - Akkor ... Jósold meg; izgi lesz amikor a városban leszünk? - dörzsölgette a kezét.
  - Oké. Eddig jó. Most adj valamit aminek köze van ehhez. - mondta Dave, és Ed hátra vágta magát, mikor meglátta a könyvet. Sok ideig szemezett vele és aztán szemöldökét húzogatva Dave-re mosolygott.
  - Próbáld ki a könyvel.
  - Oké - kapta fel a könyvet a matracról. Amanda csak kapkodta a fejét össze vissza amikor felkiáltott.
  - Mielőtt Dave nemtom mit csinálna a könyvel, magyarázzátok meg milyen nyelven beszéltetek az előbb ... - vonta fel fél szemöldökét
  - Dave tud jósolni. - mondta Ed természetes hangon.
  - Jaj, köszi így már értem! - mosolygott rá műen, elkerekedett szemekkel, fejét oldalra hajtva.
  - Ha megfog valami tárgyat aminek van valami köze valamihez, akkor lát valamit. - mondta, Amanda beállását utánozva, miközben Dave nem kapott levegőt a nevetéstől.
  - Te szereted ugyanazt a szót egy mondatban használni.
  - Csak nem tudok fogalmazni.
  - Az biztos. - mondta, amikor Dave lecsapta a könyvet. Erre Ed és Amanda, felé fordultak.
  - Csak egy a baj - mondta Dave - a könyvnek ehhez semmi köze.
  - Jó, de azért csak láttál valamit. - tárta szét a karját Ed.
  - Igen. Láttam Amandát egy teljesen össze firkált tábla előtt.
  - Húúúú - csukta be a szemét. Ed-nek eszébe jutott az amit Amanda mondott amikor magáról mesélt. - Amanda! Mondtad, hogy te örökké az anyukáddal éltél. Nekem erről az jut eszembe, hogy mi nem. - nézett mosolyogva Dave-re. - Apa hozzánk folyton nőket hozott haza. - Mondta, mire Dave fejét fogva nevetett. Valószínűleg eszébe jutott valami.

A város irányában 2.

   Egy óra ment le az utazásból, még maradt három. Amandáék a busz 2. emeletén voltak. Magasan nézték az ablakból azt a nagyon-nagyon hosszú erdőt amin a maradék három órán keresztül fognak menni.
   Amanda azt a könyvet olvasta amit anyja adott neki még az út előtt. A könyv a nagymamájáé volt. A könyv a városban élő emberekről és állatokról szólt. Voltak benne "varázslatok" amiket csak vámpírok tudtak használni.
   David bekopogtatott Amanda kabinjának az ajtaján, kezében egy zacskóval.
  - Kérsz chipset? - Kérdezte teli szájjal.
  - Nem kösz - mosolygott Amanda. - ki lehet szállni a kabinból út közben?
  - Ja - mondta, és tovább ment volna, de meglátta a könyvet - mit olvasol?
  - Egy könyvet. Ezt a nagymama hagyta nekünk. Az egész arról szól ahová most megyünk.
  - Az izgi - mászott be David, kezében a zacskóval. - meddig jutottál?
  - A vámpírokat kezdtem el. - nyitotta ki a könyvet -  Igazából a vámpírok inkább a denevérekre hasonlítanak, ezt a szárnyaik mutatják ...
  - Bocsi, csak egy icipici kérdés. Hogyha vannak szárnyaink, (mert elméletileg vannak) akkor most miért nem látom őket? - kérdezte értetlenkedve.
  - Ez olyan mint egy varázslat. Eldöntheted hogy most látszódjon vagy ne ... érted. Ki-be "kapcsolgathatod". Vagy nem tudom. A lényeg, hogy vannak szárnyaid.
  - Oké, értem. - nézett vissza a könyvre, és aztán megint Amandára. - És a fogak? Ugye nem kell vért szívnunk mert én nem ...
  - Nem kell. A fogakkal csak védekezünk. Harapni lehet, és szoktak is, de vért nem kell szívnunk.
  - Húúú ... akkor jó. Chipset? - Amanda nevetve megrázta a fejét - még van valami?
  - Ja itt vannak a varázslók, a vérfarkasok, meg néhány varázslat ...
  - Varázslat? - kérdezte teli szájjal.
  - Aha ...
  - Basszus ... hova megyünk mi? Mintha csak egy nagy fantáziájú ember filmjét látnám! - Amanda erre hangosan fel nevetett, mire Ed hirtelen be nyitott.
  - Ti micsi ... - mondta,és amikor meg látta David kezében a zacskót szomorúan lehajtotta a fejét - Dave. Te már megint eszel.
  - Ebben igazad van! Remélem több hozzá fűzni valód nincsen!
  - Ebben nincs igazad! Még tudnék egypár dolgot"hozzá fűzni". - mondta David hangját utánozva - Amúgy azt akartam kérdezni, hogy mit csináltok?
  - Egy könyvet ... nézegetünk.
  - Milyen könyv?
  - Azokról szólnak akik a városban vannak. - mondta Amanda
  - Még a vérfarkasokról is?
  - Ööö ... - lapozott bele a könyvbe - igen. Itt van.
  - Azokról mindent tudni akarok! - kapta ki Amanda kezéből a könyvet.
  - Várj, várj! - kiáltott fel Dave - Akkor most te szívesebben lennél vérfarkas? Vagy ... - kérdezte fél szemöldökét felvonva
  - Nem. A farkasok bunkók. Ha itt írnak róluk valami gázosat, akkor azt tudnom kell ...

A város irányában 1.

   Megálltak a busz mellet és az anyuka gyorsan kiszállt a kocsiból. Ed felé sietve szólt neki.
  - Ed! - erre Ed gyorsan felkapta a fejét.
  - Anyu? - suttogta és anyja már a nyakában is volt.
   Amanda zavartan anyja után ment. Hosszú ideig ölelgették egymást. Miután Ed elengedte azt mondta:
  - David és apa mindjárt jönnek, csak valamit megnéztek. - miután ezt kimondta meglátta Amandát aki eddig csak ott állt.
  - Ööö ... Ed, bemutatom Amandát. Amanda, ő itt Ed. - mondta az anyuka.
  - Szia! - mosolygott Ed a lányra. Ő idegesen vissza köszönt.
  - Szia.
   Egy fiú és az apja feléjük jöttek. A fiú buzgón mesélt valamit apjának. Hátrafelé lépkedve, szemben az apjával hadonászott. A többiek csak ennyit hallottak abból amit mondott:
  - ... azt nem értem, hogy csak mi lettünk ilyenek. Te miért nem lettél az? - az apja mereven nézte Amanda anyját. Leesett Amandának. Ő az apja meg a tesója. - Apa te nem is figyelsz rám! - apja megfogta a fiú fejét és Edék felé fordította. Erre Ed azt mondja:
  - David. De sötét vagy.
   David nem tudott megszólalni. Az anyuka megszólal:
  - Szia, David. - mosolygott rá könnyes szemmel.
  - Szia. - nyögte ki David.
   Még arra volt idő hogy Amandának be mutassák Davidet és az apját. Utána mindenkinek be pakolták a cuccát és  felszálltak a buszra. A lány szomorúan búcsúzott el anyjától.
  - Anya várj! Mit hisznek majd a barátaim? - fordult vissza a busz ajtajában.
  - Elintézem. - kiáltott neki vissza.
   A busz ajtaja bezárult. Mindenki bevonult a kabinjába. A kabinok alját egy nagy matrac borította. Miután Amanda bemászott a kabinjába a buszsofőr megszólalt a kihangosítóban. Elmagyarázta mit lehet csinálni a kabinban és hogy hogy lehet használni benne a cuccokat. A kabinok közt üveg falak voltak. David egyszer csak át kopogtatott Amandához. És a kihangosítón keresztül elkezdtek beszélni:
  - Amanda! Nem tod miért mi lettünk ... vámpírok?
  - Nem tudom. - David be vette a beszélgetésbe Edet.
  - Ed! Miért mi lettünk vámpírok? Miért nem apa?
  - Apa akkor lett volna vámpír ha a nagypapa is az lett volna. Úgy értem ha a két szülő vámpír akkor lesz a gyerek is vámpír. Ha csak az egyik szülő a vámpír akkor a szülők unokája lesz vámpír. Így lettünk mi azok. Érted?
  - Igen, már értem. Csak sok a "vámpír" szó.
  - Tudom, utálok valamit előre meg fogalmazni. Sok időbe kerül.
  - Lécci, mesélj valamit akkor amikor először voltál a városban! - Könyörgött David.
  - Mit meséljek? Jó tudod mennyit tudok mesélni? Most figyelj! Amikor még hét éve először voltam a városban, nem történt semmi. - fejezte be unottan. - De, amikor egy kicsi idő el tellett ... akkor ... AKKOR ... sem történt semmi. - David szét tárta két karját. - Na hogy tettszett?
   David csak annyit szólt ehhez hozzá: " Többet már nem kapok tőled rendes válasz. Ebben biztos vagyok."

   Egy férfi jött értük egy kocsival. Amanda be pakolta a cuccait a csomagtartóba, aztán el indultak. Anyukája is jött, egy ideig elkísérte. Amanda szomorúan nézett ki az ablakon. Utoljára láthatta a várost.
   Egy ideig az autópályán mentek és egy pusztás mellet félre álltak. Amanda nem értette mi történik:
  - Most mi van? - kérdezte.
  - Megvárjuk míg nem lát minket senki. Az után be megyünk az erdőbe. - mondta a sofőr.
  - Aztán mivel? Kocsival?
  - Hát persze! - vigyorgott.
   Ez után a sofőr egyenesen az erdőbe vezetett. Megállt és ki szált a kocsiból.
  - És most? - nézett Amanda a lehúzott ablakon keresztül a férfira.
  - Jelet adunk. - dobbantott kettőt a lábával.
   Erre a föld egy részen le ereszkedett. Egy kis lejtő jött létre ami egy alagútba vezetett. A sofőr vissza ült a kocsiba és bement vele az alagútba. Amanda és anyja nem tudtak megszólalni. Egy jó ideig az alagútban mentek. Egy idő után egy emelkedőt láttak ami nem vezet sehova. A férfi megszólalt:
  - Látjátok azt az emelkedőt? - nézett hátra - Na, azon most fel megyünk.
  - De sehol sincs egy lyuk ... - nézett az anyuka.
  - Nekem mondja? Én már századszorra megyek át ilyenen!
   És így értek ki az alagútból. Átmentek a földön. Kiértek egy beton útra ami egy parkoló szerűségbe vezetett. Óriási fekete buszok álltak benne.
  - Most hol vagyunk? - kérdezte az anyuka.
  - Az állomáson. Innen indulnak a buszok a városokba.
  - Buszok? Azokkal visznek minket? - nézett Amanda.
  - Igen. Egy buszban van 20 kabin, minden embernek egy kabin jut. Régen sokkal rosszabbak voltak. Örülj neki, hogy ilyennel mehetsz.
   Amanda szíve majd kiugrott az izgalomtól. Bementek az állomásra. "Két emeletes buszok. Mintha Londonban lennék." Ez járt a lány fejében.
  - Na szóval, Amanda Jensen ... - kereste a sofőr a nevet egy táblázat szerűségben - megvan. A négyes busz.
    Amanda anyukája egyszer csak kezével egy fekete hajú, magas fiúra mutatott. Elkezdett kiáltozni:
  - Amanda! Amanda, az ott szerintem Ed! - a lány gyorsan oda kapta a fejét. - Ed, a bátyád!

A lány mindig anyjával élt. Egy szép házban laktak ketten. Nem volt se apja, se testvére.
   A következő egy hét azzal telt el, hogy édesanyja elmesélte mi történt a lány nagymamájával.
  - Anyu, honnan tudsz ennyi mindent, ha nem is voltál ott?
  - A nagyi hagyott neked egy levelet. De az a levél mindig nálam volt, hogy amíg nem jön el az ideje, hogy elolvasd, addig nehogy valaki megtalálja.
  - És megvan még a levél?
  - Nem, mivel tudtam, hogy nemsokára el kell mondanom, be gyakoroltam és megsemmisítettem.
  - Aha. Asszem értem.
  - Akkor jó.
Ez után nem szólalt meg senki. Az anyuka viszont nem fejezte be amit mondani akart.
  - Még el kell mondanom valamit.
  - Még valamit? Mennyi van még hátra? - kérdezte ijedten Amanda.
  - Valójában csak ez az egy. - mondta idegesen.
  - Anyu, mond ki! - biztatta mosolyogva.
  - Jó. Kimondom. Nem vagy egyke.
  - Tényleg? - Amanda szeme felcsillant.
  - Igen. Van két fiú tesód.
  - Két bátyám? ... - kérdezte kicsit csalódottan.
  - Egy bátyád van ... meg egy iker tesód.
  - Iker tesóm ... - mereven bámulta a nagy semmit - fiú iker tesóm?
  - Igen. - mondta félve, hogy nem fog neki örülni.
Amanda egyszer csak elmosolyodott, és azt mondta: Van két tesóm! Anyja boldogan sóhajtott egyet.
   Szó szerint mindent ki faggatott a tesóiról. Viszont anyja csak bátyjáról, Edről tudott mesélni, iker tesójáról semmit se tud. E miatt pár csepp könny ki hullott édesanyja szeméből. Később Amanda a lehető legszerényebben meg kérdezte:
  - Miért titkoltad el, hogy van két tesóm? - erre anyja zavartan nézett lányára.
  - Tudod, mikor terhes voltam veletek, apáddal úgy döntöttünk, hogy el válunk.
  - Miért én lettem egyke?
  - Mind ketten úgy gondoltunk hogy egy fiúnak jobb ha az apja mellett nevelkedik fel.
  - Az oké, de az még nem derült ki, hogy miért titkoltátok el.
  - Akkor annyit mondok: Mit csinálnál, hogyha kis jelek arra mutatnának, hogy van két tesód? - Amnada gondolkozott. Anyja helyette folytatta - Utánuk keresnél. És az mit csinálna a helyzetünkön? Rontana. Most már érted?
  - Igen. Igazad van. De a bátyám. Ő gondolom tudta, hogy létezem.
  - Igen. És jól titokba tartotta eddig.
   Ez után nem történt semmi különös. A lánynak pakolnia kellett a cuccait. Ugyanis következő nap indul. Végig gondolta, hogy milyen volt az élete. Alsóban senki sem barátkozott vele. Nem tudott alkalmazkodni. Ötödikre átment másik suliba. Ott sikerült össze barátkoznia az osztálytársaival. Sok emléke maradt abból a városból. És élete első normális, egyben legjobb éve után el kell mennie. Még utoljára végig járta a házat. Ezt a képet tartogatta emlékezetében hosszú, hosszú ideig.

   Közeledik a nyár vége. Ez járt Amanda fejében. Ennek örült is meg nem. Örült, mert láthatja barátait. De a nyár Amanda korában a szabadságot jelentette. A nyár olyan mint egy jó álom. De egyszer mindennek vége van.
   Amanda csak ült az és gondolkozott. Elképzelte milyen lesz majd ha vissza megy a suliba. De azt nem gondolta volna, hogy oda többet nem fog vissza menni.
   Nagy titkok voltak a családban. A lánynak születése óta csak egy nagymamája és papája volt. A másik kettőről csak annyit tudott, hogy születése előtt már meghaltak. Semmi többet. Miközben Amanda ült az ágyon, anyukája be kopogott az ajtón. Csöndesen köszönt:
  - Szia, kicsim. - elmosolyodott és ez után arca gondterhelt volt. - Valamit el kell mesélnem a nagymamádról.
  - Anyu, minden rendben?
Anyja nem válaszolt. A földre nézett és folytatta amit el kezdett:
  - A nagymamád ... - mondta idegesen - más volt mint a többi ember. Különleges képességei voltak. - nyögte ki nehezen. - Tudott ... - ránézett Amandára aki azon is meglepődött amit eddig hallott. - tudott repülni és vámpír fogai voltak. - mondta gyorsan, hogy túl legyen rajta.
Amanda úgy nézett anyjára. mintha hülye lenne.
  - Biztos jól érzed magad?
  - Igen.
  - Amit előbb mondtál úgy hangzott, mintha egy 16 éves vámpír rajongót hallanék, aki már magát is vámpírnak hiszi.
Erre anyukája felnevetett. És tekintete újra komoly lett.
  - Hidd el nekem!
Amanda gondolkozott. Becsukta a szemét körülbelül öt másodpercre, aztán rá nézett anyjára.
  - Jó. Folytasd.
Édes anyja végig gondolta az egészet és tovább mondta.
  - Elküldték egy helyre amit csak olyasmi emberek ismerték mint ő.
  - Várj, hogy érted, hogy "olyasmi"?
  - Tudod, nem csak vámpírok léteznek, hanem varázslók, boszorkányok, meg ... vérfarkasok. Stb.
  - Úha. Ez ilyen titok, vagy mi?
  - Igen. Ezt csak azok tudhatják akik azok közé tartoznak mint akiket előbb fel soroltam.
  - Na várj egy kicsit! Ha csak azok tudhatják meg ezt akkor te ...
  - Nem, én nem vagyok az.
  - Ja, jó, akkor ez esetben nem értem.
  - Ezt a nagymamádnak kellet volna el mondania. De ő meghal szóval nekem kell.
  - De nekem miért kell minden áron megtu ... - és ebben a pillanatban esett le neki.
  - Igen. Vámpír vagy. - mondta édes anyja szomorúan. - Neked is oda kell menned.
Amanda fejében most sok minden járt.
  - El kell innen ... mennem? - kérdezte szomorúan.
  - Igen.
  - Miért? - állt fel mérgesen - Miért kell el mennem?
  - Mert a saját életed kell élned. Én sem akarom, hogy elmenj. Most, hogy el árultam ki vagy valójában, nem szabad el árulnod senkinek! Én sem értem mért kell elmenned de egy hét múlva érted jönnek!
  - De ez a rendes életem! Én itt élek! Vannak barátaim! Egy klassz suliba járok!
  - Tudom, hogy ez neked nehéz. De ez az egy hét arra elég lesz, hogy befogadd.
Ez után mind a ketten csöndbe maradtak. Csak szomorúan ölelgették egymást.